Bulvár-celeb

2023.10.07. 09:11

Zörgő János lefőzött mindenkit: ő lett a Séfek Séfe

A műsor történetében harmadik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára Vomberg Frigyes, ugyanis a most pénteken véget érő évadban újra az ő versenyzője zsebelte be a győztesnek járó elismerést. Zörgő János hosszú verseny hetek után megnyerte a TV2 népszerű gasztro–tehetségkutató műsorát és az ezzel járó Séfek Séfe címet. Az első hely mellett tíz millió forinttal és egy két hetes franciaországi szakmai továbbképzéssel is gazdagodott.

MW

Zörgő János lett a Séfek Séfe

Forrás: TV2 / sajtószoba

Vomberg Frigyes, Wolf András és Krausz Gábor több száz jelentkezőből választotta ki néhány hete azt a 30 amatőr és profi szakácsot, akik közül végül a 3 napos tréningen kialakultak a csapataik. Ezt követően, ahogy az eddigi évadokban, 6-6 fővel vágtak neki a csapatversenyeknek. 

A döntőbe Wolf Andrástól Gajdos Dávid, Krausz Gábor csapatából Fejes Rudolf, Vomberg Frigyestől pedig Zörgő János került be.

Kétórás feszített munka várt a finalistákra, akiket három fogásos menüjük elkészítésében korábbi csapattársaik segítették. A séfek ekkor már csak szurkolhattak tanítványaiknak. 

A Séfek Séfe fődíjáról Michelin-csillagos és Michelin tányér ajánlást kapott éttermek séfei döntöttek, név szerint: Vadász Imre, Csillag Richárd, Varga Dániel, Somodi Péter, Gyűjtő Ádám, Tóth Szilárd és Koppány Levente.

 A dobogósok közül végül Vomberg Frigyes tanítványa, Zörgő János menüsora győzte meg leginkább a zsűrit.

Ezért jelentkeztem, mert szerettem volna magamnak és a környezetemnek is bizonyítani, hogy elérkeztem az életemnek ahhoz a pontjához, hogy szakmailag is meg tudom ezt csinálni. 8 éve dolgozom szakácsként, de nagyon kritikus vagyok magammal, és belátom, mikor csinálok rosszat és mikor jót. Nem volt zökkenőmentes a fináléig vezető út, séfkabátot csak a harmadik napon kaptam, de megérte már akkor is küzdeni, és kiharcolni Frici elismerését. Már az elején tudtam, nehéz lesz neki megfelelni, és ez így is volt, de aztán a csapatfőzések alkalmával egyre inkább összekovácsolódtunk. Nagyon sokat tanultam tőle mind emberileg, mind szakmailag. Mérhetetlen nagy fejlődés volt számomra vele dolgozni, hálás vagyok neki. Tudtam, hogy erős versenyzőkkel vagyok a döntőben, és tudtam azt is, óriási harc lesz, de éreztem, jó segítőket választottam. Felfoghatatlanul jó érzés volt, mikor az én nevemet mondta ki Nóri. Talán 10-15 perc is kellett, amíg elhittem, hogy mi történik, és amíg leesett, hogy ez meg fogja változtatni az életemet

– mondta el Zörgő János, az ötödik évad győztese.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!