Bulvár-celeb

2024.04.16. 12:16

61 éves lenne Gesztesi Károly

Gesztesi Károly 2020. január 4-én hunyt el, szívrohamot kapott.

MW

Fotó: Bors archív

Szinte hihetetlen, de már több mint négy év telt el azóta, hogy elhunyt Gesztesi Károly.

A színművész vezetés közben lett rosszul Budapesten, a Ferdinánd hídon. Utolsó erejével félreállt a szembe haladó forgalom irányába, a járdára kormányozta a kocsit, és kihívta a mentőket. Mivel ha valaki a forgalommal szemben áll félre, azt jelenti, hogy bajban van, több arra haladó autós is megállt, és próbált segíteni.

Elkezdték újraéleszteni, majd a kiérkező mentők is próbáltak segíteni, de 50 perc után sajnos egyértelmű volt, hogy nincs mit tenni, Gesztesi Károly meghalt. A színművészt január 9-én, Budakalászon helyezték örök nyugalomra, szűk családi körben.

Gesztesi Károly 61 éves lenne
Fotó: Markovics Gábor

61 éves lenne Gesztesi Károly

A legendás művész 1963. április 16-án született Budapesten. A legfoglalkoztatottabb magyar színészek egyike volt, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt, 1990–1991-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 1992–1993 között a József Attila Színházban játszott.  1994–1998 között a Vígszínházhoz szerződött, 1998 óta pedig szabadúszó színész volt. Számos filmben és sorozatban szerepelt és szinkronhangként is imádta a közönség. Az ő hangján szólalt meg például a Shrek ogréja és Sylvester Stallone is.

Születésnapjának alkalmából a Bors képgalériát is közölt Gesztesi Károlyról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!