Bulvár-celeb

2024.07.01. 17:34

Hosszú Katinka elárulta, min dolgozott az elmúlt fél évben

Hosszú Katinka egy fontos ügy mellé állt.

MW

Fotó: Magyar Nemzet

Hosszú Katinka egy rendkívül fontos ügy mellé állt az elmúlt fél évben.

Az úszónő Instagramon árulta el, hogy a Családmentő Gyermekvédelmi Program nagykövete és arca lett Csepelen.

A program célja, hogy a fiatalokkal megszerettessék a sportot, és a gyerekek minél kevesebb időt töltsenek az okostelefon és a laptop előtt.

"A program keretében ingyenes ismeretterjesztő előadások és workshopok zajlottak 3 helyszínen, ahol több száz érdeklődőnek, szülőknek és pedagógusoknak segítettek abban, hogy hogyan tudják sikeresen csökkenteni a gyermekek képernyőidejét, ezzel megakadályozva a digitális káros tartalmak beszivárgását gyermekek életébe.

Az idei tanévnek lassan vége, de Csepelen, a következő tanévben továbbra is szeretnénk folytatni a programot annak érdekében, hogy még több szülőt, családot érhessünk el és hívjuk fel a figyelmet az okostelefonok okozta függőségre, veszélyekre.

Fontos ez, hiszen sok gyermek számára a sporttal kapcsolatos élmények egy része ma már számítógépeken, konzolokon keresztül érkeznek. Sajnos egyre több diák már nem rohan iskola után a helyi sportpályára, parkba mozogni, játszani, és egyre inkább a képernyők bűvöletében élnek.

A személyes képernyőhasználat, a videójátékok, okostelefon appok bizonyos mértékű pozitív hatással is lehetnek használóira, de addiktív, ingergazdag felületeikkel, megoldásaikkal sok olyan tevékenységtől elveszik a fiatalok idejét, amelyek a normál agyfejlődésükhöz, érett felnőtté válásukhoz elengedhetetlenek.

A sport talán az egyik ilyen legfontosabb hiszen, nem csupán az izmok fejlődéséhez és a fizikai egészségünkhöz járul hozzá, de fejleszti agyunk azon területeit, amelyek a kudarcok feldolgozásához, a konfliktusok kezeléséhez, az önkontrollhoz, vagy éppen az érzelmi intelligencia fejlődéséhez nélkülözhetetlenek.

Ha összefogunk és közösen gondolkodunk, ahogy ez Csepelen is történik, akkor közösen felkelthetjük újra a gyerekek sport- és a szabadidős tevékenységek iránti lelkesedését, rávilágítva arra, hogy a mozgás is lehet a szórakoztató, izgalmas és élvezetes, terepet biztosíthat a tanulásnak, barátkozásnak, kapcsolatteremtésnek." - írta posztjában Hosszú Katinka a Bors találata szerint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!