2 órája
Léna a hős: 5 éves kislány mentette meg egy idős asszony életét
Többen is elmentek a bajban lévő nő mellett, de a kislány rögtön intézkedett.
Lénát megilleti a legnagyobb dicséret
Forrás: OMSZ Facebook-oldala
Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán osztotta meg a történetet: a napokban egy Csongrád-Csanád vármegyei buszmegállóban rosszul lett egy idős asszony. Többen is elsiettek mellette anélkül, hogy segítettek volna neki, de egy autóban utazó kislány felfigyelt rá - írja a Bors.
Az 5 éves Léna azonnal szólt az édesapjának, hogy álljon félre, és nézzék meg a nénit. Miután nem tudták felébreszteni a beteget, a férfi hívta a mentőket.
Mentésirányító bajtársunk azonnal több mentőegységet riasztott, akik perceken belül helyszínre értek és megkezdték a nő emelt szintű ellátását, akit végül Léna segítőkészségének köszönhetően stabil állapotban szállíthattak kórházba
– írja az OMSZ a bejegyzésben, amelyben azt is elárulták, a kis Lénát később a Szegedi Mentőállomáson látták vendégül, ahol sokat beszélgetett az életmentőkkel.
Bár Léna még csak most készül iskolába, a mentőhívás és az elsősegélynyújtás területén igen tájékozott, amit be is mutatott a bajtársaknak és amiről sok felnőtt is példát vehetne. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!
- írják a posztban.
Bulvár-celeb
- Ez volt Tóth Andi legkínosabb randija
- Zimány Linda minden férfi fejét elcsavarja ebben az apró bikiniben
- Durva számok! Ezek a melegrekordok dőltek meg a napokban
- Kiderült az igazság, megszólalt Dárdai Blankáról L.L. Junior (videó)
- Szívszorító üzenetet hagytak Tompos Kátya sírján