Bulvár-celeb

14 órája

Megható, amit Csézy elárult a terhességéről

Tíz év után újra összeházasodott a férjével, már babával a pocakjában.

MW

Forrás: Facebook

Megházasodott Csézy. Illetve, hogy pontosabban fogalmazzunk: újraházasodott. Férjével, Lászlóval ugyanis még tavaly elhatározták, hogy a rózsalakodalmukat, azaz a házasságuk 10. évfordulóját esküjük megerősítésével ünneplik meg augusztus 13-án. Akkor azonban nem is sejtették, hogy később milyen öröm éri őket: Csézy ugyanis évek óta lombikprogramban vett részt a férjével, júliusban pedig nyilvánosságra hozták, hogy a 44 éves énekesnő rég dédelgetett álma végre valóra várt és gyermeket vár. Ez természetesen alaposan átalakította, de nem írta felül az eredeti terveket.

Nem szeretném elhagyni magam. Az esküvő előtti napokban is a kertet metszegettem, csinosítottam, hogy valóban minden tökéletes legyen. 130 főt hívtunk, de senki olyat, akivel csak formálisan vagyunk jóban. Ellenben a rokonok mellett minden olyan barátot és kollégát meghívtunk, akik fontos részei az életünknek, és akik az elmúlt tíz évben is végig fogták a kezünket

– magyarázta Csézy a Story magazinnak, majd elárulta, kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt. Nos, a válasz: kislányt!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!