Befektetői bizalom

2017.10.05. 11:40

Egymilliárd euró értékben bocsátott ki Magyarország devizakötvényt

Egymilliárd euró értékben bocsátott ki tízéves devizakötvényt Magyarország, a papírokra majdnem hatszoros volt a túljegyzés a befektetők részéről – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kötvényt minden idők legkedvezőbb kamatával, 1,9 százalékkal bocsátotta ki a magyar állam. A kibocsátással 1,2 milliárd dollár összegű, rövid lejáratú, magas kamatozású papírokat vásároltak vissza, a dollárkötvények 2018-2023 között jártak volna le.

Varga Mihály rámutatott: a kibocsátás egyértelműen tükrözi, hogy Magyarország iránt jelentős a befektetők bizalma. Hozzátette: ez a devizakötvénycsere-akció 50 milliárd forint megtakarítást eredményez az államháztartásnak.

Varga Mihály emlékeztetett: az államadósság kezelése során három szempontot érvényesít a kormányzat, elsősorban azt, hogy csökkenjen az államadósság, az adósságon belül mérséklődjön a devizaadósság részaránya, és emelkedjék a lakossági papírok hányada. Elmondta: a 2010-es, GDP-hez mért 83 százalékos államadósság-ráta tavaly év végére mintegy 74 százalékra csökkent.

Varga Mihály hangsúlyozta: megint kipróbált az állam egy új eszközt az adósságkezelésben, és az sikeres volt. Jelezte: a magyar államadósság finanszírozása nem szorul rá jelentős külső forrásokra, így a mostani devizakötvény-csere után át kell gondolni a kibocsátást, azt, hogy a jövő évi finanszírozás során mennyire lehet alkalmazni a mostanihoz hasonló lépést.

Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója kérdésre elmondta: a 2018-ban lejáró dollárkötvényeket 101 százalékon, a többit pedig 110 százalék körüli árfolyamon vásárolták vissza. Ez 22 milliárd forintos azonnali kamatkiadást jelentett, viszont ezzel szemben a deviza-swapokon (kamatcseréken) 51,7 milliárd forintos nyereséget realizáltak, így azonnali 29,3 milliárd forint nettó nyereséget hozott a kötvénycsere.

Kérdésekre válaszolva Varga Mihály elmondta: a befektetők Magyarország iránti bizalmát mutatja, hogy 100 bázispont alatt van most az ország CDS-felára, emlékeztetve arra, hogy Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában, a Világgazdasági Fórum közelmúltban közzétett listáján.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kiemelte: a befektetői bizalom töretlen az ország iránt, ez a kibocsátás egyik fontos hozadéka, a másik az, hogy a későbbi kibocsátásokon a mostani cserét mintegy benchmarkként lehet alapul venni.

(Borítóképünkön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, tőle jobbra Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár és Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója. Forrás: MTI / Bruzák Noémi)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában