Digitalizáció és a robotizáció

2017.11.30. 12:32

Varga Mihály: javítani kell a versenyképességet

Gyorsabban és hatékonyabban kell alkalmazkodnia az országnak a változásokhoz – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Versenyképesség a digitalizáció és a robotizáció korában című konferenciáján Budapesten csütörtökön.

Varga Mihály megjegyezte: a kormány teendőinek jó részét meghatározták a 2010-ben örökölt körülmények, a magas államadósság, a belső eladósodottság, a gazdaság működésére jellemző fenntarthatatlan folyamatok és a nagyfokú bizalmatlanság a régi kormánnyal szemben.

Az új irány lényege az volt, hogy

helyre kellett állítani a fegyelmet a fiskális politikában, vissza kellett állítani a munka becsületét és a biztonságérzetet, vagyis a stabil gazdasági növekedés alapját meg kellett teremteni

- vélekedett a miniszter.

A gazdasági növekedés mértéke mára meghaladja az európai uniós átlagot, az államadósság szintje pedig a közösségi átlag alá csökkent – összegezte Varga Mihály. A magyar GDP-arányos államadósság 72-73 százalékra tehető, miközben az uniós átlag meghaladja a 80 százalékot.

A foglalkoztatáspolitika egyrészt a meglévő dolgozók megtartására összpontosított például a munkavédelmi akcióterveken keresztül, de a hosszabb ideje a nem dolgozók bevonására is kiterjedt a közmunkaprogramon keresztül – sorolta a tárcavezető. A speciális programoknak és az adórendszer megváltoztatásának köszönhető, hogy az országban 750 ezerrel többen dolgoznak, mint hét éve, tette hozzá.

Jelenleg 60 ezer üres állás van az országban, miközben 190-200 ezer ember nem talál munkát – jegyezte meg a miniszter.

A munkaerőhiányt átképzéssel, a közmunkások bevonásával kívánják pótolni, de a nemrég indult nyugdíjas szövetkezeteken keresztül a szépkorúakra, megfelelő keretek között a diákokra és a munka világába visszatérő kismamákra is számítanak.

A munkáltatói járulék és a társasági adó csökkentése is a versenyképesség növelését szolgálja, amire a szociális partnerekkel kötött tavaly novemberi megállapodás nyitotta meg a lehetőséget – hangsúlyozta Varga Mihály.

A kormány célja visszaadni a szakmák értékét, a szakképzést a vállalati igényekhez igazítani, ami szintén versenyképességi tényező – jegyezte meg Varga Mihály. Ezért is tették ingyenessé a második szakma megszerzését és emelték a korhatárt 21 évről 25-re.

Varga Mihály szerint a jövő az ipar digitalizálásában rejlik, ezért minél több kis és közepes vállalkozást be kell vonni a folyamatba.

További teendőként a versenyképesség javítása érdekében a feketegazdaság visszaszorítását, az adóvizsgálatok célzottabbá, ügyfélbarátabbá tételét, az adminisztráció csökkentését említette a miniszter.

A versenyképességi tanács eddig elsősorban az üzleti környezet gyors javítására összpontosított – jegyezte meg a tárcavezető, aki arra is utalt, hogy jelentősebb eredményeket az egészségügyi és az oktatási rendszer átalakításával lehet elérni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában