borkoncepció

2017.12.07. 22:46

Magyar borokat népszerűsít külföldön a Tesco

Kormányzati, kereskedelmi és termelői közreműködéssel népszerűsít és értékesít magyar borokat a Tesco Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban, majd a jövő év tavaszától az Egyesült Királyságban is.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Wine Concept Zrt. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. közös munkájának eredményeként jött létre Wine Concept ernyőmárka, ez adja a cseh, a lengyel és a szlovák Tesco-áruházakban eladott magyar borok 12 százalékát – közölte Matt Simister, a Tesco-Európa vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a V4 országok 65 millió fogyasztót jelentő piaca a Wine Concept együttműködés keretében kiszámítható és biztos keresletet jelent a magyar borok számára.

A helyettes államtitkár megjegyezte azt is:

a Wine Concept borok értékesítése az Egyesült Királyságban azzal a közvetett hatással is járhat, hogy brit borkedvelők a magyar borok miatt látogatnak majd Magyarországra.

Az MTI-nek elmondta: az együttműködés más Magyarországon működő kiskereskedelmi láncok számára is nyitott lehetőség.

Egyre több magyar bor fogy

Petkovits Gábor, a Wine Concept Zrt. értékesítési vezetője beszámolt arról, hogy az utóbbi egy évben az eladott mennyiség már elérte a félmillió palackot, és folyamatosan emelkedik.

A 22 magyar borrégió, a még több borfajta, és pincészet között még a magyar borkedvelőknek is nehéz kiigazodni, a külföldi borfogyasztóknak pedig végképp túl bonyolult. Ezért jött létre a Wine Concept ernyőmárka, amely egy név alatt az ország 5 borégiójából (Balaton, Eger, Szekszárd, Tokaj, Villány) 18 különböző típusú palackozott bort kínál a vásárlóknak – mondta Petkovics Gábor.

Matt Simister elmondta: a jövő év márciusától-áprilisától pedig a Wine Concept két terméke, egy Chardonnay és egy késői szüretelésű tokaji bor mintegy 400 Egyesült Királyságbeli Tesco-áruházban válik elérhetővé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában