mezőgazdaság

2018.02.10. 09:30

Kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek

Az egyre nagyobb területet borító belvíz ellenére egyelőre bizakodók a gazdálkodók, mert a szántóföldi növények jól fejlődnek.

Debrecen, 2017. április 4. Lakatos Zsolt indulás előtt beállítja vetőgépet. Debrecen ondódi határában a Császi Farm Kft. és a Civis Land Szövetkezet területén megkezdték az idei évre tervezett 157 hektárnyi napraforgó vetését. A csávázott vetőmagot függesztett, szemenkénti vetőgéppel juttatják a talajba. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a Magyar Idők szombati számában elmondta, a szántóföldeken nem jelent különösebb problémát a belvíz, ami elsősorban a mélyebb területeken alakul ki. Ugyanakkor, mivel a talaj nincs megfagyva, könnyen magába tudja szívni a nedvességet – tette hozzá.

A szakember szerint, amíg ötvenezer hektár alatt van a belvizes területek nagysága az országban, nincs gond, a probléma akkor kezdődik, ha eléri a százezer hektárt. A belvíz még jól is jöhet a termelőknek, amennyiben tavasszal kevés csapadék lesz, egy aszályt is gond nélkül túlélhetnek a növények, köszönhetően annak, hogy télen a talaj telítődött nedvességgel – emelte ki.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint az ültetvényeknek csak kis része belvizes, a gyümölcsöskertek többsége ugyanis dombon van. A növények nincsenek veszélyben, a munkálatokat azonban a legtöbb helyen hátráltatja a nedves talaj – mondta.

Bár az enyhe időjárás miatt a metszést már el lehetne végezni, a gazdálkodók csak ott tudnak metszeni, ahol gyepesített az ültetvény – jegyezte meg a szakember, aki szerint a szántóföldeken termesztett zöldségféléknél egyelőre nem lehet megmondani, hogy a vetést hátráltatja-e majd a belvíz, egy hirtelen jött szeles időszak ugyanis gyorsan kiszáríthatja a talajt.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában