finanszírozás

2018.05.16. 18:14

Egyre közelebb van a mélypont a lakossági hitelkamatoknál

A jegybank adatai szerint a forintlakáshitelek szerződésekben szereplő átlagos éves kamata 4,13 százalékot ért el márciusban, ez 39 bázisponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A márciusig tartó egy évben is tovább csökkentek a lakossági hitelek kamatai. Egyes termékeknél ugyanakkor már láthatóan lassul az árak mérséklődésének üteme, sőt idén az első negyedévben akadt példa a kamatok enyhe emelkedésére is – írja a Világgazdaság.

Tovább csökkentek a március végéig tartó egy év alatt a lakossági hitelek kamatai, igaz, a korábbiakhoz képest már mérséklődött az ütem – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból. Egyes hitelkonstrukcióknál pedig megállni látszik a kamatok csökkenése, miután 2018 első negyedévében már alig változtak a kondíciók.

A jegybank adatai szerint a forintlakáshitelek szerződésekben szereplő átlagos éves kamata 4,13 százalékot ért el márciusban, ez 39 bázisponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. 2018 első negyedévében ugyanakkor már nem csökkent, hanem szűk sávban – 4,05 és 4,13 százalék között – ingadozott a jegybank által kimutatott átlagos ráta, vagyis a teljes forintlakáshitel-piacon már megszakadni látszik az évek óta tartó, gyakorlatilag folyamatosan csökkenő trend.

A legalacsonyabb lakáshitelkama­tokat a változó vagy legfeljebb egyéves kamatperiódusú hiteleknél mutatta ki az MNB: itt március végén 2,84 százalék volt az átlagos érték, ami 6 bázisponttal maradt el a de­cemberitől, és 40 bázisponttal az egy évvel korábbitól.

Jóval markánsabb viszont – éves alapon – a mérséklődés a hosszabb ideig fix hiteleknél: az egy és öt év közötti kölcsönöknél 5,03-ról 4,11 százalékra, az 5 és 10 év közötti fixálásúaknál pedig 5,87-ról 5,13-ra csökkent az átlagos kamat. Ebben jelentős szerepe lehet a fogyasztóbarát lakáshitelek térnyerésének és a verseny élénkülésének.

A végig fix – vagyis 10 évnél hosszabb kamatperiódusú – kölcsönöknél azonban 2017 márciusa és 2018 harmadik hónapja között mindössze 5 bázispontos csökkenést mutatott ki az MNB, ami két hónappal ezelőtt 5,05 százalékos átlagkamatot tett ki.

A forintalapú fogyasztási kölcsönök közül a gépjárműhitelek kamatai csökkentek a legnagyobb mértékben a márciusig tartó egy év alatt: a márciusra kimutatott átlagos érték kereken két százalékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Szintén jelentősen, 138 bázisponttal esett 12 hónap alatt a folyószámlahiteleknél kimutatott átlagérték is, ami viszont még így is meghaladta a 19 százalékot – leginkább a kamatozó hitelkártya-követelések árfelhajtó hatása miatt. A személyi kölcsönök szerződéseiben márciusra 14,02 százalékos átlagkamatot mutatott ki márciusra az MNB, 1,12 százalékponttal alacsonyabbat, mint 2017 harmadik hónapjában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában