szakszervezetek

2018.08.06. 08:03

Két számjegyű béremelésre számítanak az állami vállalatoknál

A közlekedési ágazatban legalább 10 százalékra tehető a munkaerőhiány mértéke, ami felboríthatja a korábban kötött béregyezségeket.

Forrás: mti

Annak ellenére is két számjegyű keresetnövekedési arányt várnak jövőre a Világgazdaság által megkérdezett szakszervezeti vezetők, hogy egyes állami vagy önkormányzati tulajdonú cégek munkavállalói a hároméves bérmegállapodás alapján csak 5 százalékos emelésben részesülnének 2019-ben. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre azt mondta lapunknak:

a jövő évre 12 százalékos minimálbér-emelkedést várnak el, a szakmunkásokra vonatkozó garantált bérminimumot viszont 15 százalékkal kellene növelni a súlyosbodó munkaerőhiány miatt,

illetve hogy ne külföldön próbáljanak szerencsét a munkavállalók. Ez reálértéken mintegy 9, illetve 12 százalékos bérnövekedés lenne.

Palkovics Imre emlékeztetett, hogy egyes ágazatokban az utóbbi években markánsan fejlesztették a béreket, például a kiskereskedelemben 30, az informatika-kommunikáció szegmensben 25 százalékkal, a versenyszféra fizikai állományú dolgozóinak pedig – részben a munkaerőhiány miatt is – 13 százalékkal nőtt a fizetésük az elmúlt negyedévben. Palkovics szerint az átlagkereseteknek bruttó 12-15 százalékkal kellene növekedniük jövőre, így enyhítene lehetne az utóbbi évek bértorlódásán is, ugyanis a minimálbér dinamikus emelkedését nem feltétlenül követte minden egyes ágazatban az átlagbérek számottevő gyarapodása, azaz a régebben állományban lévő, tapasztaltabb dolgozók nem sokkal kerestek többet jóval fiatalabb kollégáiknál.

Az elnök szerint a 10 százalék feletti bérnövekedést elbírja a magyar gazdaság, nem gátolná a versenyképességet, ráadásul részben orvosolná a munkaerőhiányt.

Kellő keresetemelkedés kell ahhoz, hogy a költségvetésben a kormány által vázolt 8-9 százalékos fogyasztásnövekedési ütem 2019-ben megvalósulhasson.

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, Nemes Gábor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy az állami, illetve önkormányzati tulajdonú vállalatok munkavállalóira vonatkozó 2017-es 13, majd idei 12 százalékos keresetnövekedés után jövőre kevésnek tartja a hároméves egyezségben foglalt 5 százalékos bérfejlesztési mértéket. Szerinte a közlekedési ágazatban 10–20 százalék közötti a munkaerőhiány mértéke, főként járművezetők és magasan kvalifikált dolgozók, például a mérnökök hiányoznak. Nemes úgy látja, az 5 százalékos bérfejlesztési tervet felülírja a munkaerőpiaci kihívás, meg kell fizetni a munkaerőt, ehhez szerinte két számjegyű bérnövekedés kell jövőre is.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke is arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy két számjegyű bérnövekedés szükséges jövőre a vasutasok körében az egyre inkább érzékelhető, mintegy 10 százalékos munkaerőhiány miatt, egyébként a tervezett bérfejlesztés mértéke esetükben is 5 százalék lenne. Kalkulációk szerint a MÁV csoport 38 ezer munkavállalója közül – ebből 18 ezer a MÁV Zrt. dolgozója – mintegy négyezren vonulnak nyugdíjba 2019-ben.

A fiataloknak nem elég vonzó a MÁV, holott számos programmal, ösztöndíjjal is csábítják őket. A kezdő mérnökök akár 500 ezer forintot is kereshetnének a vasútnál, mégsem tolonganak.

Pedig ha a MÁV-nál dolgozó becsábítja egy ismerősét a társasághoz, 35 ezer forintos fejpénzt kap, ha sikeres vizsgát tesz az illető, 75 ezer forint üti a markát.

Meleg azt is megjegyezte: kevesen vizsgáznak sikeresen, vagy felelnek meg az egészségügyi kívánalmaknak.

Borítókép: Illusztráció

Sotus Attila István mozdonyvezető egy Flirt motorvonat vezetőállásában 2016. augusztus 11-én

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában