pénzsztár

2018.09.27. 05:50

Ismét megrendezik a diákok gazdasági versenyét

A 2013-as indulás óta idén már hatodszorra szervezik meg a PénzSztár versenyt, amelyre október 8-án éjfélig jelentkezhetnek a hazai és a határon túli középiskolások – közölte Kerekes György, a PénzSztár Versenyközpont vezetője az MTI-vel.

Eddig már több mint 20 ezer diák vett részt ezen a pénzügyi-gazdasági megmérettetésen, a játékos vetélkedőre 4 fős csapatok jelentkezhetnek hazai középiskolákból, illetve határon túli középiskolák magyar anyanyelvű diákjai is alakíthatnak ilyen csapatokat.

A PénzSztár verseny révén a fiatalok olyan pénzügyi, gazdasági és vállalkozási ismeretekkel és gyakorlati készségekkel gyarapíthatják tudásukat, amelyek később a mindennapi életük, a továbbtanulásuk vagy akár a pályaválasztásuk szempontjából is meghatározóak lehetnek.

A versenyeken különféle típusú és fokozatosan nehezedő feladatok vártak, illetve várnak a csapatokra, melyek megoldásához a pénzügyekkel, a gazdasággal és a vállalkozások működésével kapcsolatos tájékozottságra és gyakorlati készségekre is szükség van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában