Munkaerőpiac

2019.01.09. 05:46

Műszaki végzettséggel könnyebb a pályakezdés

A műszaki képzési területen végzett hallgatók hamar munkát kapnak, olyan munkakörökben, amelyek betöltéséhez szükséges és elvárt a tanulmányaik alatt megszerzett tudás és képzettség – írta a Magyar Hírlap szerdán a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) adatai alapján.

A Felvi.hu-n közzétett 2017-es felmérésbe harminckét intézményt vontak be, és csaknem huszonegyezer 2012-ben, 2014-ben vagy 2016-ban, műszaki területen végzett hallgató töltötte ki a kérdéssort.

A válaszadók harmadának volt főállású munkája már a diploma megszerzésekor,

a többieknek csaknem fele a végzést követően egy hónapon belül, nagyjából ugyanennyien pedig átlagosan 4,5 hónapos keresés után találtak munkát.

A válaszadók körülbelül kétharmada a tanulmányai alatt elsajátított ismereteket, készségeket tudja hasznosítani munkájában, és csak egytizedük gondolja úgy, hogy egészen más szakterületen szerzett ismeretekre lenne szüksége.

A megkérdezett műszaki diplomások csaknem nyolcvan százaléka még nem dolgozott külföldön, ám harmaduk tervez ilyet a következő öt évben a Diplomás Pályakövető Rendszer adatai szerint – írta a Magyar Hírlap.

Borítóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában