magyar teljesítmény

2019.05.14. 13:00

Már lehet jelentkezni az idei hungarikum pályázatra

Az elsődleges cél a nemzeti értékek népszerűsítése.

Keddtől lehet jelentkezni az idei hungarikum-pályázatra – mondta V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos kedd reggel a Kossuth Rádió műsorában.

Elsősorban hungarikumok és nemzeti értékek népszerűsítésére lehet jelentkezni, de

pályázni lehet nyomtatott vagy elektronikus kiadványok, honlap vagy film készítésére, de akár egy helyi bemutatótér kialakítására és rendezvények, programok támogatására is.

„Nekünk legalább annyira fontosak a helyi értékek, mint az értékpiramis csúcsán lévő hungarikumok, amelyek az egész nemzetnek a karakterjegyeit gyűjtik össze” – fogalmazott V. Németh Zsolt.

A pályázatra hazai, illetve határon túli civil szervezetek, közalapítványok, megyei „értéktárak”, nonprofit gazdasági társaságok, és egyházi jogi személyek jelentkezhetnek.

A támogatás mértéke egymilliótól négymillió forintig terjed.

Korábban az Agrárminisztérium azt közölte, a Hagyomány a divatban – viselet másként elnevezésű területre is jelentkezni lehet keddtől, erre a célra összesen 10 millió forint áll rendelkezésre. A támogatás összege 240 ezer és 500 ezer forint között lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában