alternatív módszer

2019.05.22. 13:45

Nem tudnak átállni a gazdák az újfajta tojótyúktartásra

A gazdák nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy az alternatív tojótyúktartásra álljanak át, a váltás rövid időn belül hatalmas befektetést igényelne, hiszen a magyar termelés 90 százaléka ketreces tartásból származik – mondta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

Pákozd Gergely kifogásolta, hogy semmilyen szakmai egyeztetés nem történt az áruházláncok bejelentése előtt, miszerint

rövid időn belül beszüntetik a ketreces tartásból származó tojások árusítását.

Döntésüket azzal magyarázták, hogy a szabadtartás fenntarthatóbb, kevésbé terheli a környezetet, azonban erről még mindig folynak viták, nem csak a tojáságazatban, de az egész mezőgazdaságban – tette hozzá az alelnök az M1 aktuális csatornán szerdán.

Kérdésesek az úgynevezett alternatív termelési módok, hiszen így a tojótyúkoknak nagyobb területre és több takarmányra van szükségük, vagyis az energiafelhasználás is jóval magasabb lesz

- fűzte hozzá.

Érthetetlennek tartják az állatjóléti indokokat is, mivel az Európai Unióban nagyon szigorúak a szabályok, és 2012-ben le kellett cserélni a tojótyúk-technológiát, éppen az állattartási körülmények javítása érdekében – jegyezte meg Pákozd Gergely.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában