fontos tudnivalók

2019.12.24. 06:05

Itt vannak a kerti és a házi kutakra vonatkozó új szabályok

Belügyminiszteri módosító rendelet jelent meg a házi kutakra vonatkozó szabályozás egyes kérdéseire vonatkozóan. A módosítások már néhány hét múlva, azaz 2020. január 1-jén már hatályba is lépnek.

A Magyar Közlönyben megjelent, „A belügyminiszter 43/2019. (XII. 14.) BM rendelete vízgazdálkodási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról” című rendelet tübb módosítást is tartalmaz, amely érinti a kerti kutakat illetve azok telkének tulajdonosait is – adta hírül az Origo a Napi.hu-ra hivatkozva.

A jogszabály előírja, hogy a felszín alatti vízilétesítmények helyét meg kell határozni.

Ebbe a körbe tartoznak a települési önkormányzat jegyzőjének engedélyéhez kötött kutak is.

A jegyző azokat a kutakat engedélyezi, amelyekből évi 500 köbméternél kevesebb talajvizet vesznek ki egy olyan telken, amelyen ház – vagy házra építési engedély – van.

Tipikusan ilyenek a kerti öntözésre használt kutak, illetve a házi szükségletre szolgáló kutak is, de az utóbbiaknál ellenőrizni kell a víz minőségét is.

A jegyző által engedélyezett kutak helyét vízszintes koordinátákkal – vagy az egységes országos vetületi rendszerben (EOV), vagy pedig a földrajzi szélesség és hosszúság megadásával – kell megjelölni.

Ez engedmény a vízügyi hatóság által engedélyezett kutakhoz képest, mivel azoknál még a Balti-tenger szint feletti magassági értéket is meg kell adni.

Erre vonatkozó előírást szintén tartalmaz a rendelet, amely szól még arról is, hogy

a jegyző által engedélyezendő kutak tervezésére nem vonatkozik az az előírás, amely szerint a terveket csak a külön rendeletben előírt jogosultsággal rendelkező tervező készítheti.

Ez elvileg jelentheti azt is, hogy ezekre a kutakra nem kell tervet készíttetni.

A következő módosítás értelmében,

a jegyző által engedélyezett kutak megszüntetését nem csak szakképzett kútfúró végezheti.

A rendeletmódosítás szövegezése ugyanis egy korábbi jogszabály, a „101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről” vonatkozó pontjánál kivételt ír elő. Eszerint a hivatkozott 2007-es rendelet vonatkozó pontja (13. § (2) bekezdés) „a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó ásott vagy vert kút kivételével” szövegrésszel egészül ki, ami kivétel beemelését jelenti az eddigi gyakorlatba.

Végül a kútfúráshoz szükséges képesítési előírás is változik.

Jelenleg kútfúró lehet az is, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik és az elsajátított kút-kivitelezési gyakorlatot igazolja. Ez a lehetőség a jövő év első napjától megszűnik.

A hazai, nem gazdálkodásra használt kutak kérdése nagy figyelmet kapott az utóbbi időben.

Különösen a fúrt kutak helyzetrendezésének egyes kérdései, az illegálisan létesített kutak bejelentésére vonatkozó határidők, majd annak módosítása. Fúrt kutak esetén épp egy éve fogadtak el jogszabálymódosítást a bejelentési moratórium határidejének kitolásáról, melynek alapján a nem az előírtaknak megfelelően létesített kutak helyzetét 2020. december 31-ig van lehetőségük rendezni a tulajdonosoknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában