kinevezés

2020.10.28. 13:13

Ezentúl új államtitkár felügyeli az élelmiszerellátás biztonságát

A koronavírus okozta válsághelyzet egyértelművé tette, hogy az élelmiszer-ellátás biztonsága stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés. Az Agrárminisztérium célja, hogy hazánkban továbbra is fenntartsuk, illetve emeljük ennek a mindannyiunkat érintő és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó területnek a rangját.

Áder János köztársasági elnök 2020. november 1-től Erdős Norbertet nevezte ki élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárrá – közölte az Agrárminisztérium.

„A közelmúlt és napjaink pandémiás helyzete még inkább felértékelte az élelmiszerellátás függetlenségének fontosságát, ráirányítva a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonság jelentőségére is. Magyarország élelmiszeripara e körülmények között is jól vizsgázott, élelmiszerbiztonsági rendszerünk pedig az egyik legjobb, legstabilabb Európában. Élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkárként kollégáimmal továbbra is azon dolgozunk majd, hogy a magyar családok asztalára jó minőségű, biztonságos hazai termékek kerüljenek. Mindemellett a jövőben is kiemelten foglalkozunk a szemléletformálás, a tudásmegosztás területeivel is.

Erdős Norbert, az Agrárminisztérium államtitkára a Sándor-palotában 2020. október 28-án, miután Áder János köztársasági elnöktől átvette a kinevezését
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Szeretnénk még inkább felhívni az emberek figyelmét arra, hogy

az élelmiszerlánc biztonságát, egészségünket csak együtt tudjuk megvédeni. Ehhez nemcsak a felelős vállalkozói magatartás hanem a tudatos vásárlás is elengedhetetlen”

– jelentette ki kinevezése kapcsán Erdős Norbert.

Hozzátette: Európai parlamenti képviselőként, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottság tagjaként több éven át foglalkozott többek között az élelmiszerek védjegyeivel kapcsolatos kérdésekkel is. Célja, hogy a mindennapokat jellemző védjegy-kavalkádban hatékonyan támogassa egy hazai, jó minőségű, biztonságos élelmiszereket jelölő védjegyrendszer bevezetését, amely a vásárlók felé hiteles és valódi garanciát biztosít. E munkában továbbra is számít a szakmai és szakmaközi szervezetek együttműködésére.

Ki az új államtitkár?

Erdős Norbert 1972-ben született Orosházán, 1998 és 2010 között önkormányzati képviselő, négy éven át alpolgármester, 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő. 2011 és 2014 között a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, majd 2014-től 2019-ig Európai Parlamenti képviselő, ahol a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottság, illetve a Halászati szakbizottság tagja is volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában