ZalaZone

2020.11.18. 17:01

Jövőre elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya

Már mintegy 70 százalékban kész, és a tervek szerint a jövő év végére átadható lesz a 45 milliárd forintba kerülő, 260 hektáron elterülő zalaegrszegi járműipari tesztpálya – mondta a Világgazdaságnak Robert Siddi, a létesítmény szolgáltatásait hasznosító AVL-ZalaZone Kft. kereskedelmi vezetője.

Az ausztriai AVL autóipari kutatóvállalat és a zalaegerszegi komplexum tulajdonosa, az állami Autóipari Próbapálya Zala Kft. a múlt év végén azért alapította meg a 74-26 százalékos arányban osztrák többségi tulajdonú AVLZalaZone-t, mert a tesztpálya néhány elemén már elindulhattak a szolgáltatások. Robert Siddi tájékoztatása szerint négy és fél modul működik: a Smart City, a nyolcféle felületen kipróbálható fékteszt, a 300 méter átmérőjű dinamikus felület és a kisebb versenypályának számító kezelhetőségpálya.

A fél a próbapályán meglévő országos úthálózat egyes részeit jelenti, hamarosan elkészül ugyanis az 50 kilométeres M76-os út Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg között, amelynek egy 12 kilométeres egyenes szakaszát az AVL-ZalaZone hetente kétszer egy irányban tesztelésre lezárhatja az állammal kötött megállapodása szerint. A teljes jármű-kommunikációs rendszerrel felszerelendő 12 kilométeren több mint 250 kilométeres óránkénti sebességgel is haladhatnak majd az autók, részben az önvezetők.

A ZalaZone létesítményeinek kihasználtsága egyelőre 25-30 százalék körüli, a legjelentősebb ügyfelek a járműalkatrész-gyártók, például a Knorr-Bremse, a Bosch és a Continental, de igénybe veszik a szolgáltatásokat az autógyártók, köztük a Porsche- és a Volkswagen-csoport tagjai is. Magáncélra egyelőre nem használható a tesztpálya, később várhatóan erre is lesz mód írta a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában