idén már jobb lesz

2021.01.05. 15:13

2020-ban 12 százalékkal visszaesett az ingatlanpiac

A koronavírus-járvány első hulláma alatt bevezetett társdalmi korlátozó intézkedések miatt tavaly 131 460 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, 12 százalékkal kevesebb mint 2019-ben a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint – közölte a társaság.

Budapest, 2016. január 27. Eladó használt lakást hirdetõ transzparens a fõváros V. kerületében, a Váci utca egyik kis mellékutcájában álló régi lakóépület erkélyén. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

2020-ban márciusban, áprilisban, májusban az ingatlanpiac forgalma majdnem 40 százalékkal volt kisebb az előző évinél, a mélypontot április jelentette, csaknem 60 százalékos elmaradással.

Tavaly decemberben pedig 10 354 adásvétel történt, ami 2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Idén januártól a kormányzati otthonteremtési támogatásoknak is köszönhetően aktív kereslet várható az ingatlanpiacon, mindez pedig a tranzakciók számának növekedésével is járhat. Ezért a Duna House előrejelzése szerint 2021-ben a tranzakciók száma 130-150 ezer között mozoghat.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában