Kenyérszentelés

2022.08.20. 20:05

Nagy István: büszkék lehetünk arra, amit elődeink elértek

Az agrárminiszter szerint a Szent István-i örökség velünk van.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Mesterségek Ünnepén tartott kenyérszentelésen a budai Várban, a Szentháromság téren 2022. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Büszkék lehetünk mindarra, amit elődeink elértek, arra az értékre, amit teremtettek – mondta Nagy István agrárminiszter a Mesterségek Ünnepén tartott kenyérszentelésen szombaton a budai Várban.

A miniszter hangsúlyozta: az államalapítás ünnepe alkalom arra, hogy számot vessünk, hogy büszkék legyünk arra, hogy milyen országban élünk.

Államalapító szent királyunk időtálló alapokat, erős hitet, erkölcsi erőt, biztos céltudatosságot hagyott ránk – mondta.

Nagy István szerint a Szent István-i örökség velünk van: hordozzuk szívünkben és továbbadjuk utódainknak, hogy a magyarság, a kereszténység és az európaiság összetartozó, egymástól elválaszthatatlan érték.

A miniszter Bolberitz Pál, Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus gondolatait idézve kiemelte: a kereszténységet el lehet gondolni Európa nélkül, de Európát nem lehet elgondolni a kereszténység nélkül. A kereszténységet el lehet gondolni Magyarország nélkül, de Magyarországot a kereszténység nélkül soha.

Kevés olyan nemzet van a világon, amely évszázadokon át így őrizné és magáévá tenné államalapító királya ünnepét. A Szent István-i örökség a hit, erő és ösztönzés mellett az ittlétünket is adta: a földet, amelyen élünk, amely a mindennapi kenyerünket adja nekünk – mondta Nagy István.

Hozzátette, a Szent István ünnepéhez kötődő kenyéráldás hagyományával tiszteletünket fejezzük ki mindennapi kenyerünkért, vagyis az életünkért.

NAGY Béla; I. SZENT ISTVÁN
Nagy Béla fafaragó, népi iparművész megszentelt kenyeret vág fel és oszt szét a Mesterségek Ünnepén tartott kenyérszentelésen a budai Várban, a Szentháromság téren 2022. augusztus 20-án
Fotós: Mónus Márton / Forrás: MTI

Kitért arra, a világszerte terjedő Covid-járvány, a szomszédban dúló háború és a földeket sújtó aszály mind arra int minket,

hogy hálát adjunk minden egyes kenyér megszegésekor, és gondoljunk megbecsüléssel azokra a kezekre is, amelyek elvégzik a vetést és aratást, hogy legyen kenyerünk.

Legyünk büszkék a magyar gazdákra, akik tudásukkal, tehetségükkel, kitartásukkal művelik a földet és kenyeret adnak a nemzetnek

– szólított fel.

A miniszter hangsúlyozta: a kézműves mesterek őrzik és ápolják a legnemesebb magyar népi hagyományokat, az általuk készített mindennapi használati tárgyak ezeréves örökségünket, a magyar kultúrát hordozzák magunkban.

A tárgyak mögött lássuk meg az embert: kérges kezét, ráncolódó homlokát, az aggódó tekintetet, amellyel formálja az anyagot

– emelte ki Nagy István.

NAGY István; I. SZENT ISTVÁN
Nagy István agrárminiszter (k) a Mesterségek Ünnepén tartott kenyérszentelésen a budai Várban, a Szentháromság téren 2022. augusztus 20-án
Fotós: Mónus Márton / Forrás: MTI

A budai Várban szombaton többévszázados hagyományt felelevenítve a mesterek és táncosok díszes aratókoszorús felvonulása a Tóth Árpád sétányról a Tárnok utcán keresztül érkezett a Szentháromság térre, ott Szivák Tamás, a Mátyás-templom káplánja áldotta meg a Szent István-napi kenyeret, amelyből a résztvevők is fogyaszthattak.

A vasárnapig tartó 36. Mesterségek Ünnepén, az ország legnagyobb népművészeti fesztiválján mintegy ezer hazai és külföldi kézműves vesz részt. A díszvendég Dél-Korea, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában