Friss adatok

2023.04.12. 10:50

Január óta lassan, de folyamatosan csökken az infláció

Januárban már tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult egy mérséklődés – mondta a Világgazdaságnak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a KSH legújabb adatait értékelve.

Vásárlók az egri piacon

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

A Központi Statisztikai Hivatal márciusi adatait értékelve a gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak kijelentette: az infláció csökkenése teljes összhangban van a kormányzat várakozásaival. 

Múlt hónapban 25,2 százalékot ért el az infláció a KSH legfrissebb adatai szerint, azaz a januári–februári trendfordulót követően tovább folytatódott a pénzromlás csökkenése éves alapon, amely Nagy Márton várakozásai szerint kezdetben lassabb, később drasztikusabb ütemet ér el. Szerinte a számok azt mutatják, hogy januárban 25,7, februárban 25,4, most pedig 25,2 százalék volt az infláció, a javulás tehát mérsékelt, de folyamatos és trendszerű.

Jó úton haladunk, hiszen ahogy azt a kormányzat várta és előzetesen jelezte, az év elején, azaz januárban már tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult egy mérséklődés

– fogalmazott.

NAGY Márton
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 
Fotó: Soós Lajos / Forrás: MTI

A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy

az áruházláncok ma már egymásra licitálva jelentik be az árcsökkentéseket, amely szerinte egyre inkább megjelenik az adatokban is.

 Részben ennek, részben pedig a kínálati oldal korrekciójának köszönhetően márciusban tovább mérséklődött az élelmiszerárak növekedése. 

Fontos kiemelnem, hogy a szankciós infláció nem csökken, hanem csökkentjük. Tekintettel arra, hogy az infláció főként kínálati tényezőkből fakad, elsőként ezeket kellett kezelni. A kormány már 20 intézkedésről döntött az árak megfékezése és a gazdaság megvédése érdekében

 – emlékeztetett Nagy Márton. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában