Segítség a bajban

2023.04.07. 10:43

Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány

Minden eddiginél több,58 magánszemélyt és civil szervezetet részesített mintegy 250 millió forintos támogatásban a Pro Filii Alapítvány az első negyedéves pályázati ciklusban.

Tóth Krisztina, a Mészáros csoport kommunikációs igazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Az alapítvány az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy 

562 pályázat érkezett az év első negyedévében a Mészáros Csoport alapítványához, mintegy 3 milliárd forint értékben, a kuratórium pedig 58 pályázat támogatásáról döntött.   

A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló, évi egymilliárd forintot támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány az ország egyik legjelentősebb civil szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált - írták.   

Az idei év első negyedévében beérkező 562 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium a 181 beérkezett magánszemély pályázatából 21-nek több mint 60 millió forintos, valamint a 381 beérkezett civil és nonprofit szervezet kérelméből 37-nek csaknem 190 millió forintos támogatásáról döntött

- tudatta az alapítvány.   

A tájékoztatás szerint előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg.   

A Pro Filii Alapítvány támogatja számos ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását. 

Így többek között hozzájárul egy agykárosult gyermek életminőségének javításához szükséges segédeszközök vásárlásához, magzati agyvérzés miatt mozgás sérült gyermek mozgásszervi fejlesztéséhez és műtétjéhez, valamint fogyatékkal élő gyermekeket ellátó otthon energiakorszerűsítéséhez - írták.   

Az alapítvány hozzájárul 30 fotelágy beszerzéséhez is a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gasztroenterológiai és Nephrológiai osztályán fekvőbeteg gyermekek szüleinek elhelyezéséhez. A szociális és egészségügyi támogatásokon túl az alapítvány kulturális, tudományos és sport tárgyú pályázatok támogatásáról is döntött, amelynek köszönhetően a maximális 10 millió forinttal támogatják a Műegyetemi Rádió Club MM-1 kis műhold fejlesztését, valamint a Cinefest Egyesület hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett workshopját - ismertették.   

A közleményben Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatóját idézve azt írták, 

"mára a Pro Filii Alapítvány az ország egyik legjelentősebb karitatív szervezetévé vált, amelyet nem csak az eddig rászorulóknak odaítélt egy és egy negyed milliárd forint fémjelez, de az óriási számú pályázati kérelem is".   

"Több mint egyéves működésünk óta ciklusról ciklusra egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek, amely egyre nagyobb kihívás elé állítja a Bírálóbizottságot is. Ennek érdekében rövidebb beadási határidőt szabtunk a pályázóknak annak érdekében, hogy hosszabb időkeretben minél alaposabban tudjuk feldolgozni a kérelmeket. Így valóban ott tudunk segíteni, ahol erre a legnagyobb szükség van" -tette hozzá Tóth Krisztina, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.   

"Ebben a ciklusban is elmondható, jóval több támogatásra érdemes pályázat érkezett, mint a rendelkezésre álló támogatási keret. Ez is rávilágít, hogy a gazdasági élet szereplőire óriási felelősség hárul a hazánkban virágzó civil szféra támogatását illetően, amelyben a Mészáros Csoport élen jár" - fogalmazott a kommunikációs igazgató.   

A 2023. évi első negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában