Beruházás

2024.05.02. 10:36

Bővítik a zalaegerszegi autóipari tesztpálya műhelyszárnyát

Az egyre gyarapodó megrendelések miatt új beállókkal bővítik a személyautók és teherjárművek fogadására egyaránt alkalmas műhelyszárnyat a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán.

MW

Vigh László országgyűlési képviselő a ZalaZONE járműipari tesztpályán

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Palkovics László, a pályát tulajdonló Széchenyi István Egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke, egyben az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője csütörtökön a helyszínen elmondta: 

az ideérkező bérlők szolgáltatásokat is elvárnak, amelyeket saját mérnökeikkel vagy a helyszínen „bérelt” mérnökökkel is képesek teljesíteni. Ehhez az egyetem is biztosít a tesztelésekhez szükséges mérnöki, műszaki hátteret.

Hozzátette, hogy a tesztpálya mellett elsőként az osztrák AVL épített saját fejlesztőbázist, de már befejezéséhez közeledik a Bosch hasonló létesítménye is. Ebben 250 mérnöknek biztosítanak munkát, a felvételük már elkezdődött.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy 

a műhelyszárny mintegy 2000 négyzetméteres meglévő épülete 16 személyautó és 6 teherjármű kiszolgálására alkalmas egyszerre. Ennek a bővítése indult el a közelmúltban, az építkezés jelenleg 40 százalékos készültségen áll.

Hamar Zoltán, a tesztpályát üzemeltető AVL ZalaZONE Kft. ügyvezetője számolt be arról, hogy a 2019-ben átadott épületet 1300 négyzetméteres résszel bővítik az év végéig, így további 8 személyautót és 6 teherautót képesek egyszerre fogadni. A kihasználtság ugyanis egyre nő, jelenleg két autógyártó és két beszállító cég állandó helyet bérel, a tesztpálya más használói pedig rövidebb-hosszabb időre vesznek igénybe itt szerelőállásokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában