Zöldenergia

2024.07.08. 16:00

Napenergia Plusz Program: jelentősen emelkedik a keretösszeg

Jó hír a modern napelemes rendszer telepítését tervező családoknak: jelentősen –30 milliárd forinttal – emelik a Napenergia Plusz Program keretösszegét – mondta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a minisztérium Facebook-oldalán közzétett videóban.

MW

Ingatlanonként akár 5 millió forinttal támogatja a háztartásokat a zöldenergia termelésében és tárolásában a kormány

Forrás: Shutterstock

Fotó: Anatoliy Cherkas

Steiner Attila közölte, a kormány a népszerű pályázaton

ingatlanonként akár 5 millió forinttal támogatja a háztartásokat a zöldenergia termelésében és tárolásában.

Rámutatott, hogy a pályázati folyamat az előregisztrációval idén januárban kezdődött el, februárban megszülettek az első támogatói döntések, májusban pedig megindultak a kifizetések is. A Napenergia Plusz Programban mostanáig több mint 18 ezer fejlesztésre ítélték meg a forrást, az eredetileg 75,8 milliárd forintos keret ezzel lényegében kimerült – mondta az államtitkár.

Ezért a támogató kedd estétől felfüggeszti az előregisztrációs kérelmek befogadását – jelentette be Steiner Attila, kiemelve, hogy az eddigi igénylések fedezetéül az Energiaügyi Minisztérium 30 milliárd forinttal megemeli a program keretösszegét.

A zöldenergia a jövő kulcsa

Az átlagos támogatási igény jelenleg 4,1 millió forint körül alakul, így a többletfinanszírozással az eredtileg kalkulált 15 ezer helyett összesen akár több mint 25 ezer család részesülhet állami hozzájárulásban.

Hangsúlyozta, hogy az előregisztrációs kérelmet legkésőbb 2024. július 9-én kedden 20 óráig lehet benyújtani a támogató NFFKÜ elektronikus felületén keresztül.

„A jövő a zöldenergiáé. Magyarország élenjáró szerepre tör a termelésben és a tárolásban az otthonokban, az ipartelepeken, és a gépjárművekben” – fogalmazott az államtitkár.

A kormány a családok és vállalkozások kapcsolódó fejlesztéseit a keretemelést is beleértve összesen több mint 230 milliárd forinttal ösztönzi a már futó programokban – mondta el Steiner Attila a minisztérium közösségi oldalán található videóban.

Megerősödik a hazai ellátás biztonsága a Napenergia Plusz Programmal

A poszthoz fűzött hozzászólásában az Energiaügyi Minisztérium – csatolt egy közleményt is, amelyben – hangsúlyozta, hogy a Napenergia Plusz Program hozzájárul Magyarország energiaszuverenitásának és a hazai ellátás biztonságának megerősítéséhez.

Arra is kitértek, hogy

a hazai összes napelemes beépített teljesítmény idén tavaszra túlnőtte a korábban 2030-ra megcélzott 6 ezer megawattot.

A felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv így már ezen kapacitás kétszeresével, 12 ezer megawattal számol a következő évtized elejére. Az ismert fejlesztési tervek alapján ez a célszám nagy biztonsággal teljesíthető. A háztartási méretű naperőművekből több mint 271 ezer működik Magyarországon, közel 2,5 ezer megawatt összes beépített teljesítménnyel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában