Keleti nyitás

2024.09.24. 13:06

A világ negyedik legnagyobb bankjának vezetőivel tárgyalt Varga Mihály

Az elmúlt évtized munkáját folytatva tovább erősítjük Magyarország pénzügyi központi szerepét a kelet-közép-európai térségben – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Lin Jingzhent, a Bank of China alelnökét.

MW

Forrás: Varga Mihály Facebook-oldala

A minisztérium keddi közleménye szerint a pénzügyminiszter kiemelte: a keleti nyitás politikájának köszönhető, hogy hazánk ma már hídfőállás Európa és Ázsia gazdasági együttműködésében, Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja Kelet-Közép-Európában.

A pénzügyminiszter kiemelte: 

egyre több kínai vállalat dönt úgy, hogy Magyarországon fektet be és itt hozza létre regionális központját, 2023-ban ismét Kínából érkezett a legtöbb külföldi befektetés hazánkba. 

Ezek közül is kiemelkedik a CATL 3000 milliárd forintos, a Huayou Cobalt 520 milliárd forintos, az EVE Power 400 milliárd forintos és a BYD több milliárd eurós szegedi beruházása – sorolta a tárcavezető.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy 

mára Kína Magyarország 9. legfontosabb kereskedelmi partnere a tavalyi adatok szerint, a kétoldalú kereskedelmi áruforgalmának értéke meghaladta 12 milliárd dollárt, ezzel a legfontosabb Európán kívüli partnere hazánknak.

Az elmúlt években több kínai bank is Magyarországot választotta működése helyszínéül, ez is mutatja, hogy a kínai pénzintézetek bíznak a magyar gazdaságban

– mondta el Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy 

2021-ben a világon elsőként sikeres Zöld Panda kötvénykibocsátást hajtott végre Magyarország a kínai piacon, és 1 milliárd renminbi, azaz mintegy 50 milliárd forint értékű zöld államkötvényt bocsátott ki, amelyben a Bank of China főszervezőként működött közre

– olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában