Krimi

2022.12.15. 15:55

Jogerős a veronai halálbusz sofőrjének ítélete – a hozzátartozók felháborodtak

A balesetben 18 ember, főleg diákok haltak meg, amikor a busz egy híd pillérjének ütközött, majd kigyulladt az olasz autópályán, Veronánál.

Magyarországon kell letöltenie a büntetését annak a békéscsabai buszsofőrnek, akit korábban a veronai buszbaleset okozása miatt ítéltek el. A férfi jogerősen hat évet kapott azért, mert a sítáborból hazafelé tartó buszt egy betonpillérének vezette, majd kigyulladt. A baleset 2017. január 21-én történt. 18 ember, főleg diákok haltak meg.

Az olaszországi ítélet szerint a sofőr „gondatlanságból, hanyagságból, tapasztalatlanságból és a közúti közlekedésről szóló jogszabályok megsértéséből álló bűnt követett el” – írja az MTI.

A sofőr magyar állampolgár, ezért a magyar bíróság az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény szerint járt el.

Csütörtökön a Fővárosi Főügyészség képviselője a jogerős olaszországi ítélet figyelembevételét és megfeleltetését, valamint a büntetés végrehajtásának átvételét indítványozta.

A Fővárosi Törvényszék a külföldi ítélet megfeleltetése során az elkövetésekor hatályos büntető törvényt alkalmazva megállapította, hogy a sofőr elkövette a magyar büntető törvénykönyv szerinti halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset okozásának vétségét, amelynek büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés. 

Az olaszországi bíróság által kiszabott hat év szabadságvesztést a Fővárosi Törvényszék a magyar joggal összeegyeztethetőnek ítélte, és megállapította, hogy az hat év fogházbüntetésnek felel meg. A sofőr négy év múlva szabadulhat.

A bíró helyt adott a békéscsabai férfi kérelmének, hogy ne adják ki Olaszországnak, ahol hat év szabadságvesztésre ítélték a baleset miatt indított büntetőperben.

A sofőrt három hónapja vették őrizetbe, miután az olasz hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene. Azután kérte, hogy a büntetését ne külföldön kelljen letöltenie, hanem Magyarországon. Ekkor elrendelték az úgynevezett ideiglenes végrehajtási letartóztatását is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!