Krimi

2023.07.19. 07:43

Sokkolta a helyieket a Szlovákiában elgázolt magyar kerékpáros halála

Csímár András balassagyarmati kerékpárost társával együtt gázolták halálra vasárnap.

MW

Fotó: Besztercebánya megyei rendőrség

A balassgyarmati férfi két budapesti barátjával volt felvidéki bringatúrán, amikor a tragédia történt.

Ábelfalván érte őket halálos baleset, amikor egy dombról lefelé haladva egy kanyarban szembejött velük egy autó. Az ütközés elkerülhetetlen volt, a két biciklis a helyszínen meghalt, a mentők sem tehettek értük semmit. Harmadik társuk csak azért élte túl a szerencsétlenséget, mert kissé lemaradt – írta a parameter.sk. alapján a nool.hu.

Mint kiderült, a sofőr alkoholtesztje negatív lett, de korábban bevonták a jogosítványát, így nem is vezethetett volna.

Nagyon, nagyon jó embert veszítettünk el – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő balassagyarmati férfi.

Andrást mindenki jószívű, becsületes, segítőkész embernek ismerte, mindig mindenkire szeretettel mosolygott és szenvedélyének tekintette a kerékpározást. Én is többször voltam vele együtt a túrákon, nemcsak a magyarországi vidékeket járta be, hanem szívesen ment Felvidékre is, ahol a nehezebb terepviszonyokkal is megbirkózott. Felfoghatatlan, ami velük történt.

A tragédia után rengeteg részvétnyilvánítás jelent meg a közösségi oldalakon. Olexa Miklós, az I. Kerékpár Múzeum vezetője és Sztancsik József, a közismert triatlonos szakember hétfőn közösen gyertyát gyújtott az elhunyt kerékpárosok emlékére a Mikszáth utcai kopjafájánál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!