Krimi

2023.08.16. 06:30

„Angyalok vigyázzanak rátok!” – eltemették az albertirsai családirtó két áldozatát

Sz. Andreát és a kis Zsófit közös sírban helyezték végső nyugalomra.

MW

Illusztráció: Shutterstock

A temetésen csak a szűk családi kör és néhány barát vehetett részt. Úgy tudni, a gyászolók nyugalmának megőrzése érdekben rendőrségi jelenlétet is kértek, akik a szertartás idejére biztosították a temetőt.

Az édesanyát és pici lányát a családapa ölte meg: a 35 éves N. Arnold brutális kegyetlenséggel végezte ki párját és gyermeküket július 1-jén. A Bors információi szerint húsz napra rá a család hamvasztást kért, majd a hamvakat a ceglédi temetőben, szűk családi körben helyezték sírba.

Andikáék mellett lakunk. Évek óta ismertük őket, mindig jött Andi a nevetgélő Zsófikával. Nagyon megdöbbentünk, amikor megtudtuk, hogy Arnold mit művelt velük. Utólag értesültünk a temetésről… Egyrészt megértem a családot, hogy szűk körben rendezték, másrészt pedig szívesen elmentünk volna mi is. Úgy tudom, hogy Cegléden temették el őket, ahová a szertartásra kértek rendőröket és polgárőröket, hogy senki se zavarja meg a szertartást

– mondta az egyik szomszéd a lapnak.

Ahogy a Bors írja cikkében, egyik munkatársuk felkereste Andreáék sírját. Hamvaikat egy helyre temették, majd márványlappal fedték a sírt. Több szoborangyalt helyeztek el a síron, illetve rengeteg virágot. Andreáról és kislányáról még a temető gondozói is megemlékeztek.

Forrás: Bors

Még korábban ide jártak a nagyszülők sírját látogatni. A cserfes kislányra nagyon emlékszem, csodaszép gyermek volt. Sajnálom őket

– mondta el a gondnok.

A Bors információi szerint Arnold különös brutalitással végzett a családjával. Andreát egy vascsővel verte agyon, míg kislányát, Zsófikát megfojtotta.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett N. Arnold ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A bíróság letartóztatta, jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!