Krimi

2023.09.28. 09:53

Megint a zebrán ütöttek el egy gyalogost: erre figyelmeztet a rendőrség

Egyre gyakoribbak a hasonló balesetek.

MW

Fotó: police.hu

A győri rendőröket egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesethez riasztották – írja a police.hu.

Egy 30 éves győrújbaráti férfi haladt kocsival 2023. szeptember 27-én 19 óra 30 perc körül Győrben a Jereváni úton. 

A zebrához érve – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – nem adta meg az elsőbbséget a zebrán éppen áthaladó 64 éves helyi asszonynak, és a jármű bal oldalával elsodorta. 

A hölgy az ütközés következtében a földre esett és megsérült. A vétlen gyalogost a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területének közútjain az elmúlt időszakban sajnálatos módon több gyalogosgázolás is történt.

A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:  

Közlekedésük során nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet.

Mindig az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék a gépjárművet!

Próbáljanak meg szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van!

Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.
…hogy mindenki hazaérjen!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!