Borzasztó

2023.10.09. 09:30

Átaludta felesége haláltusáját a férj, nyomozás indult ellene

Az Angliában élő Kiss Szilvia segítségnyújtás elmulasztása miatt feljelentette mostohaapját. A nő szerint azért halt meg az édesanyja, mert a férfi nem hívta ki hozzá időben a mentőket, amikor rosszul volt – írja a Bors.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Kiss Szilvia évekkel ezelőtt Angliába költözött egy jobb élet reményében. Ugyan sosem ápolt felhőtlen viszonyt az édesanyjával, mégis megrázta a halála. Annak ellenére, hogy hosszú évekig nem találkoztak, most úgy érzi, az idős asszonynak is kijár az igazság. Szilvia az öccsétől, illetve a kórház személyzetétől értesült a Katalinnal történtekről.

Édesanyámnak egy meglevő betegsége miatt éjszakára légzéstámogató eszközre van szüksége. A berendezés lényege, hogy úgynevezett asszisztált légzést biztosít a beteg számára, amennyiben a spontán légzés kimarad. Anyám szeptember 17-én, 21 óra körül rosszul lett. Erről értesítette a mostohaapámat, de ő úgy gondolta, nincs nagy baj, és nyugodt szívvel elment aludni. Csupán hajnali fél négykor ébredt fel, mégpedig anyám berendezésének hangjelzésére. Az anyám addigra már alig volt magánál

– mondta a Borsnak Kiss Szilvia.

Sándor telefonált az öcsémnek, aki azt mondta, ki kell hívni a mentőket. A mostohaapám ezt megtette, a segítség pedig egy óra múlva megérkezett. Levitték anyámat a mentőautóba, ahol újraélesztették, mert összeomlott a szervezete, és leállt a szíve és az agyműködése

– tette hozzá a gyászoló nő.

Katalint, a haldokló édesanyát elszállították az egyik budapesti kórház intenzív osztályára. A történtek után Szilvia telefonon érdeklődött az édesanyja állapota felől.

Ekkor egy ápolónő arról tájékoztatta, hogy az édesanyja állapota kritikus, és minden bizonnyal az oxigénhiány miatt. A nővér elmondta, hogy úgy tűnik, Katalin későn kapott segítséget. Szeptember 20-án, hajnalban az édesanya elhunyt.

Nem vagyok képes megérteni, mi történhetett pontosan. Vádaskodni semmilyen körülmények között nem szeretnék, de mindenképpen tudni szeretném, hogy a mostohaapám késlekedése összefüggésbe hozható-e anyám halálával! Ennek megfelelően telefonon és írásban is megtettem a feljelentést!

– szögezte le Szilvia, aki úgy tudja, az édesanyja földi maradványait a testvérei elhamvasztották.

A Bors megkérdezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hol tart az eljárás. A BRFK kommunikációs osztálya írásban válaszolt:

„Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt.”

Az eredeti cikk IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!