Bíztató

2023.10.07. 08:50

Kevesebben haltak meg az idén közlekedési balesetben, mint tavaly

Kevesebben haltak meg idén az utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában - közölte a rendőrség a honlapján, a balesetek fő okaiként a gyorshajtást, az elsőbbség meg nem adását, illetve a kanyarodási szabályok megszegését említve.

MW

Baleset miatt áll a forgalom az M5-ös autópályán, a 91-es kilométernél 2023. október 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Donka Ferenc

Azt írták: több mint tíz százalékkal csökkent a halálos balesetek és csaknem húsz százalékkal az ezekben meghalt emberek száma az elmúlt év azonos időszakához képest. Felhívták a figyelmet arra, hogy 

a legtöbb tragédia megelőzhető lett volna a szabályok betartásával. 

Hozzátették: a folyamatos hatósági ellenőrzések mellett a balesetek számának visszaszorítását szolgálják azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságokra összpontosítanak. 

 

A közúti balesetek fő okai között továbbra is 27 százalékkal vezet a gyorshajtás, ezt követi 26 százalékkal az elsőbbségadási szabályok be nem tartása, illetve 15 százalékkal a kanyarodási szabályok megszegése 

- ismertették. 

Idén szeptember végéig 10 674 sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember veszítette életét - olvasható a police.hu-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!