2024.05.29. 22:08
Borzasztó körülmények között tartottak több mint 50 kutyát
A kutyák egy tanyán éltek, borzasztó körülmények között.
Fotó: Flajsz Péter
54 kutyát koboztak el tulajdonosuktól egy Hódmezővásárhely melletti tanyán. Az állatok többsége nem volt beoltva, és borzasztó körülmények között tengették napjaikat. Az 54 kutya jelenleg három ebrendészeti terepen várja sorsát - írja a delmagyar.hu.
A lap megkereste a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt is, akik elmondták, hogy az udvaron tartott állatokról a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség jelzése alapján értesült a kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya.
A helyszínre rendőri kísérettel mentek ki, és szemlét tartottak, majd ezután hatósági eljárást indítottak.
Azonnali intézkedésként elrendelték azt is, hogy az összes kutyát elszállítsák a tanyáról. Az állatok három ebrendészeti telepre kerültek, és mivel többségük nem volt beoltva, két hetes járványügyi megfigyelés alá kerültek. Az ügyben állatvédelmi hatósági jogkörben eljárás indult.
A közösségi oldalon eközben civilek önkénteseket toboroznak, hogy segítsenek a tanya tulajdonosának a területet rendbe tenni. Mint kiderült, a tanya tulajdonosa egy német nő, aki 10 éve Magyarországon él és nem beszél magyarul, és 14 napot kapott arra, hogy javítson a tartási körülményeken.
Krimi
- Egyszerűen bedobták a vizsla kölyköket a menhelyre, több métert zuhantak a kutyák
- Irgalmatlan csalás: nem létező autókat adtak el súlyos milliókért
- Ezt már rég kellett volna: fontos változás jön a rollerekkel kapcsolatban Magyarországon
- Aki látta, meghűlt benne a vér: kigyulladt a kocsi, a tulaj valami fontosat elfelejtett (videó)
- Hiába érkezett azonnal egy búvár, belefulladt a Balatonba egy külföldi fiatal