Krimi

2024.08.05. 05:02

Rendőrségi hajó szenvedett brutális balesetet a Tiszán (videó)

Timár közelében ütközött neki egy rendőrségi hajó a Tiszán egy kifeszített kompkötélnek. Az ütközéstől a hajó a levegőbe emelkedett és megpördült, majd fedélzetével a vízfelszín felé csapódott be.

MW

Hatalmas sebességgel ment neki egy rendőrségi hajó egy kompkötelének, majd a tetejére borult. Egy videón jól látszik, ahogy a nagy erejű ütközéstől a hajó a levegőben átpördül, majd a vízbe csapódik – írja az Origo.

A Tények az esetről azt írja, hogy a rendőrségi hajó nagy sebességgel haladva érte el a kifeszített kötelet. A kötél a vízi járművel visszarántotta, aminek következtében a hajó a tetejére borulva érkezett vissza a vízbe. Az eset Timár közelében történt.

A megdöbbentő balesetről a Tényeknek a kompkezelő nyilatkozott:

„Próbáltam jelezni neki, hogy lassítson, de úgy látszik, hogy figyelmen kívül hagyott, vagy nem vett észre, vagy valami. És megtörtént a probléma”

– foglalta össze az eseményeket Varga Zoltán kompkezelő.

Az értesülések szerint a baleset előtt nem sokkal arra haladt egy másik, kisebb hajó is. Annak magyarázata, hogy annak áthaladásából nem történt történt baleset, az, hogy az előzőleg áthaladó hajó jóval kisebb volt, mint a rendőrség által használt jármű.

A rendelkezésre álló információk szerint a rendőrségi hajó szolgálati feladat ellátására tartott: a Tisza átúszásának biztosítására haladtak vele, de nem ért oda a rendezvényre, mivel a szabályosan kifeszített kompkötélnek ütközött.

A rendőrségi hajó fedélzetén csak a kapitány tartózkodott, aki az információk szerint nem sérült meg.

Nagy kő esett le a szívemről, amikor láttam, hogy felbukkant a vízen, és akkor kérdeztem, hogy egyedül volt? És mondta, hogy egyedül van. Mondom, hál’ istennek

– tette hozzá a kompkezelő.

A döbbenetes és szerencsésen végződő baleset nagy figyelmet keltett a közösségi felületeken, különösen, hogy a közösségi médiában megjelentek olyan videók, melyeken látható a hajó kötéllel való ütközése is. A Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület – KVP közösségi oldalán nemrég osztották meg az oldal adminisztrátorai azt a biztonsági kamera készítette felvételt, melyen a hajó érkezésétől kezdve a baleset megtörténtéig és a rendőrségi jármű átpördülést követő vízbe csapódásáig látható a baleset:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!