A fába ejtett nóta

A Bihar megyei Asszonyvásáron élő Bertalan Attila citerakészítő mester Partium-szerte a kézműves vásárok sztárja. Eddig kétszáz hangszer dicséri a mester keze munkáját. Népszerűsége messze földön ismert- írja az Erdélyi Napló.

A magyar embernek az Alföldről mindig a végtelenbe nyúló puszták, a lustán legelésző nyájak, ménesek, gémeskutak, nádfedeles vályogházak és szénaboglyák illata jut eszébe. De ha lement a nap, a puszták népe is hangos mulatozásokba, tivornyákba kezdett, főleg az ivókban. E helyiségekben muzsikaszó is dukált, így a dudás mellett mindig akadt egy-egy cimbalmos vagy citerás is, mert ezek az ősi magyar hangszerek évszázadokon át együtt vigadtak, sírtak a magyarral. Nemcsak az Alföldön, hanem Erdély-szerte is.

Századokon át a Partiumban sem volt falusi mulatság citeraszó nélkül, de a guzsalyosok, fonók, tollfosztók asszonyai sem énekelhettek anélkül, hogy valaki ne csapott volna e régi zeneszerszám húrjai közé. S mert van ereje a hívó hangnak, egyre többen veszik elő ezt az ősi népi hangszert, s játszanak rajta kedvükre nemcsak a hangszer, de a lélek húrjait is pengetve, sokak gyönyörűségére.

Szatmárnémetitől Aradig

Érmelléken tán nem is szakadt meg soha a citeraszó hagyománya. Több településen is szólnak manapság citerák, sőt hagyománya van Érkörtvélyestől Bihardiószegig. Még a Hegyközben is citerára szól a nóta, sőt Nagyvárad alatt, Borson is. Érmihályfalván a művelődési háznak citerazenekara is van. Asszonyvásárán (régi nevén Forum Reginae) van egy mester, aki érti is a hangszerkészítés csínját-bínját.

Bertalan Attila neve Szatmárnémetitől Nagyváradon át egészen Nagyszebenig ismert,

ahová 2013-ban jutott el a Népi Hagyományok Fesztiváljára. Alig két hete pedig Aradon, az egyik gyermeknapi rendezvény keretében népszerűsítette eme ősi húros hangszerünk dallamait. Júniusban Temesvárra, majd a Szatmár megyei Avasújvárosba hívták, ahol egy egész csoportot tanít, akik fellépnek majd az idei nagyváradi Szent László Napokon (június 21–24).

Bertalan Attilát ott találni minden partiumi kézműves vagy hagyományőrző rendezvényen: általában gyermekek, fiatalok veszik körül és hallgatják érdeklődéssel előadásait. Nem kell noszogatni őket, hogy kipróbálják, hogyan lehet előcsalogatni a hangokat a sokhúros szárazfából. Az elmúlt időszakban a nagyváradi várban tartott előadásokat. Harmadik éve szervezi a Bihar megyei citeratalálkozókat a megyei kulturális központ támogatásával. Népzenei táborokba is hívják. Mint mondta, egyetlen meghívást sem szokott visszautasítani, mivel úgy tartja, a mai generáció nem ismeri eléggé ősei zenekultúráját.

Hangszerkészítés önerőből

Arról, hogy ő maga miképpen ismerkedett meg a hangszerrel, így vall: citerát láttam már gyerekkoromban is, de igazából először 20–25 évvel ezelőtt került a kezembe, amikor egyszerűen beleszerettem. Talán épp az egyszerűsége miatt. Előtte jártam egy gitártanfolyamra, így bátran mertem ismerkedni vele. Sokat gyakoroltam rajta, és egyre jobban megkedveltem, bár ez az első egy kölcsönhangszer volt.

Abban az időben én még szobafestőként dolgoztam, szerettem volna egy saját citerát, viszont erre nem igazán futotta a keresetemből. Így elkezdtem magam készíteni egyet, de hamar kiderült, ehhez bizony szaktudás is kell. Hát nekiláttam tanulmányozni, miből készül, hogyan illeszkednek össze a darabjai.

Több évembe került, mire vettem a bátorságot, hogy egy szakértőnek is meg merjem mutatni. Kellett a bizonyosság. Végül a sok tanulmányozás és próbálkozás meghozta gyümölcsét

– magyarázza.

A citerakészítés a megfelelő faanyag kiválasztásával kezdődik. A fedőlapja fenyőből van, szálas lucfenyőből, vörösfenyőből, s mivel teljesen kiszáradt faanyag kell hozzá, inkább a régi, de jó állapotban levő fenyőbútorok darabjait használom fel. Pár évvel ezelőtt még csak hobbi szinten indult, de ma már az életem része. Csakis ezzel foglalkozom – meséli tapasztalatait.

Eddig összesen mintegy 200 darab hangszert adott ki a kezéből. Az asszonyvásári citerák eljutottak Magyarországra, Olaszországba, Spanyolországba és Portugáliába is. Ennek ellenére mindez nem biztosít állandó megélhetési lehetőséget családjának. Olykor kézbe kell venni a szobafestő szerszámokat is, ha nincs megrendelés vagy meghívás. Sok múlik a kapcsolatokon és az ismertségen.

A lakásomban alakítottam ki egy kis műhelyt, ahol dolgozom. Saját erőforrásból gazdálkodom, ehhez nincs anyagi támogatóm. Nem tudok róla, hogy van-e még valaki a térségben, aki ezzel foglalkozna. Engem nem zavarna a konkurencia, hiszen az a cél, hogy visszahozzuk a jelenbe e csodálatos ősi hangszernek a semmihez sem fogható bongó hangját” – mondja befejezésként Bertalan Attila, akinek zenei előadásaihoz alkalomadtán Barta Renáta is csatlakozik válogatott tőrőlmetszett népdalaival.

A fiatal asszonyvásári óvónőt nem egyszer hallhatták énekelni a mester kíséretében a Bihar megyei rendezvényeken. Az elmúlt években az Érmihályfalván zajló Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokra több alkalommal is elvitték az asszonyvásári citeraszót, a fába rejtett népdalokat.

Ősi magyar hangszer

Népi lexikonok leírásai szerint a citera olyan fából készült húros hangszer, amelyet pengetéssel, dörzsöléssel vagy ráütéssel szólaltatnak meg. Nálunk ma is megtalálható a hagyományokat őrző falvakban. A Kárpát-medencében sokféle formájú citeraváltozat között három alaptípust lehet megkülönböztetni: vályú-, kisfejes, illetve a hasas citerát. Mindhárom forma megtalálható a teljes magyar nyelvterületen, kivéve a csángóvidéket.

Az Alföldön és a Felvidéken elsősorban a vályú- és a kisfejes citera, a Dunántúlon főleg a hasas citera volt a kedvcsináló, búbánatoldó zeneszerszám. Egyedül a Délvidéken szóltak a tökciterák vagy tamburák. Húrjai dallamhúrokból (kóták) és kísérőhúrokból állnak. Általában több mint 30 kísérő húrja van. A dallamhúrjai a fogólap fölött fekszenek. Ezek a húrok a fogólaphoz szoríthatók, így játék közben különböző hangmagasságon szólaltathatók meg.

A citera népi hangszer. Talán hihetetlenül hangzik, de egykor maguk az ügyes kezű citerások készítették saját hangszerüket. Általában jól megmunkálható, puhább fafajtákat használtak. A fadoboz két végén elhelyezkedő tőkék segítségével feszítették ki a húrokat.

Régen egy darab fából készítették a citerát, hasonlóan a vályúk faragásához. A dallamhúrok sorát drótból alakították ki.

A hangszer fejlődése során keményebb fából készített, díszítésekkel ellátott citerák is megjelentek, manapság fafaragó művészek foglalkoznak e gyönyörűen muzsikáló hangszernek az előállításával.

A kótahúrokat a zenész egy rövidebb lúdtollal, bal kézzel nyomja le, egy hegyes, hosszabb lúdtollal pedig jobb kézzel pengeti. A kísérő húrok megszólaltatása, a pengetések változatos alkalmazása akár virtuóz játékot is lehetővé tehet. A jó citerás a muzsikájával betölti akár az egész mulatóhelyiséget. Régen olyan bálokat is tartottak, ahol a tánc kísérőzenéjét csak a citeramuzsika szolgáltatta.

Borítókép: erdelyinaplo.ro