Ez a képregény-katalógus azonnali lelkesedést okoz

Napjainkban él és virágzik a képregény műfaja, és ez nem csak itthon és nem is csak a mainstream-ben érzékelhető tendencia: a filmstúdiók ontják magukból a szuperhős-filmeket, de idén először került a Man Booker-díj jelöltjei közé graphic novel, vagyis rajzolt regény. A hazai képregénykultúrában is egészen egyedi, friss gondolatokat hozó, stílusteremtő szereplők jelentek meg az utóbbi években, elég csak Csepella Olivérnek a nagy sikerű, Nyugat + Zombik című sorozatára gondolni.

A május közepétől július 26-ig tartó KÉP-REGÉNY-TÖRTÉNET: A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon című kiállításon és az annak anyagából készült katalógusban két meghatározó időszakon keresztül nyerhetünk betekintést a magyar képregénytörténet Alice Csodaországát megszégyenítően ötletgazdag, izgalmas és színes világába. A tárlatról és az arról készült katalógusról Szűts-Novák Rita irodalomtörténészt faggattuk, aki a kiállítás egyik kurátora is.

Sokan szeretik az ikonikussá vált képregényhősöket, például Garfieldot, és manapság dőlnek a mozikból a szuperhősfilmek is. A KÉP-REGÉNY-TÖRTÉNET c. kiállításon – és az arról készült katalógus lapjain – viszont nem a lusta macskával és a denevéremberrel találkozunk.

Így van: a kiállításunk egyik fele a magyar adaptációs képregényeket állítja középpontba, ez a képregénytörténetünk első, 1957-től 1975-ig tartó aranykora. Ebben az időszakban klasszikus irodalmi műveket képregényesítettek az alkotók. Már a műfaj kialakulása is izgalmas, hiszen 1957 egyfajta válasz volt 1956-ra: az akkori hatalom egy kvázi-demokrácia képét próbálta felmutatni. Ebben az évben indult a tv-sugárzás, ekkor húzták az első lottót, és ekkor indult el sok szórakoztató újság is, köztük a Füles február 3-án. Ez a nap egyébként 2007 óta a rejtvényfejtők napja. A kiállításnak ez a fele tehát a szocialista képregénnyel foglalkozik, a másik része pedig – a Magyar Képregény Szövetség által kialakított szekció – a kortárs magyar képregények mustráját adja. Azok között is van természetesen adaptáció.

Ön tehát „hazai terepen”, az irodalom tükrén keresztül találkozott a képregények világával. Mi volt a koncepció?

Kurátortársaimmal, Patonai Anikó Ágnessel és Szép Eszterrel mi egy irodalmi megközelítésű tárlatot akartunk létrehozni: nemcsak képregény-, de erősen irodalmi és könyvészeti kiállításnak is szántuk, és ez meg is valósult. Az OSZK állományából válogatva olyan képregényeket állítottunk ki, amik irodalmi alkotások alapján készültek, de kaptunk rengeteg eredeti rajzot, nyomtatványt is, és olyan, nem képregénynek minősülő, de ahhoz szorosan kapcsolódó kiállított tárgyak is, mint például eredeti Jókai-fényképek, egy eszperantó könyv, vagy Zrínyi Szigeti veszedelmének a Régi nyomtatványok tárából kölcsönzött, első igazi, 1651-es kiadása. Vagy például a Jókai Mór szerkesztette, Üstökös című újságban Jankó János, az első magyar karikaturista által rajzolt képtörténetek, például Gömböcz és Csukli komikus párosának folytatásban megjelent története. Sokan azt gondolják az OSZK-ról, hogy szerepe csupán addig terjed, hogy a régi, értékes dokumentumokat tárolja és közzétegye, ugyanakkor szerintünk a könyvtári állomány sokszínűségét és a modern időkben, modern kultúrában való érvényességét is fontos megmutatni.

A katalógusban az áll, hogy 1957-75 között a képregény tulajdonképpen a magyar irodalom „hátán kapaszkodott fel” a tiltottból a tűrt kategóriába. Ezzel ellentétben ma a képregény népszerűsége minden elképzelhető határt túlszárnyal. Miért volt szüksége egy ilyen populáris műfajnak a régi klasszikusokra ahhoz, hogy „felemelkedjen”?

Látni kell azt, hogy ebben a korban a képregényt erősen befolyásolta a kor politikája. Nagyon sokáig tiltott műfaj is volt, amerikai imperialista giccsnektartották. A képregény sikertörténete Gugi Sándor grafikus és Cs. Horváth Tibor képregény-forgatókönyvíró találkozásával indult 1955-ben: akkor született meg az ötlet, hogy az amerikai Classics illustrated mintájára ők is klasszikus magyar irodalmi műveket dolgozzanak fel. Ebbe politikailag sem lehetett nagyon belekötni, hiszem ez kevésbé jelentett veszélyt a – fogalmazzunk így – szocialista erkölcsre. Engedték is, hogy megvalósítsák a tervüket: az, hogy képregényesítették a Nyomorultakat vagy A helység kalapácsát, ártalmatlannak tűnt a kurzus számára, kisebb rizikó volt ahhoz képest, mint ha önálló alkotás jelent volna meg, ami nyomokban esetleg az ideológia kritikáját vagy szexualitást tartalmazott volna. A Cs. Horváth-Gugi páros által létrehozott „szocialista képregényt” egyébként ma már nem műfajként, hanem rajzolt irodalmi médiumként tartják számon. A rendszerváltás után átalakult a műfaj, hiszen onnantól kezdve lehetett behozni a külföldi képregényeket, és már önálló alkotások is születhettek.

A tárlaton és a katalógusban is következetesen elkülönülnek egymástól az alábbi műfajok: képregény, illusztráció, karikatúra, graphic novel, vagyis rajzolt regény. Mi a különbség?

Ezt a témát én csak részben érinteném, hiszen én irodalomtörténész vagyok, és nem a képregények szakértője. Az azonban biztos, hogy a képregényt a szövegbuborék teszi képregénnyé, ettől válik a többihez képest jóval dinamikusabb a történet. A világ első igazi, szóbuborékos képregényoldala 1896-ban jelent meg Amerikában, Outcault The Yellow Kid and His New Phonograph című képregényében, de ennek is volt magyar vonatkozása, ugyanis a lap tulajdonosa, amelyik lehozta ezt a képregényt, Pulitzer József volt. Emiatt róla is megemlékeztünk a tárlaton.

A kid-ről jut eszembe: a katalógusban nem esik szó a gyerekeknek, az ifjúságnak szóló képregényekről. Születtek egyáltalán ilyenek?

Biztosan születtek kifejezetten nekik szóló képregények, ugyanakkor azokat az alkotásokat, melyeket mi bemutatttunk, azokat sem csak felnőtteknek szánták. Egyrészt épp azért, mert a magyar irodalom klasszikusait, vagyis a kötelező olvasmányokat adaptálták. Másrészt pedig minden gyerek ért a képek nyelvén. Például Dargay Attila képregényein, többek között a Vörösmarty Csongor és Tündéjéből készült alkotáson kifejezetten látszik, hogy a gyerekek nyelvén is teljesen jól érvényesül. Dargay nagy példaképe volt Walt Disney, ez a rajzolt figurákon is meglátszik. Ő volt az, aki a képregény eszköztárát a legjobban ki is használta.

Önnek van-e személyes kedvence a kiállításról, a katalógusból?

Az én személyes kedvencem egyértelműen Korcsmáros Pál. Ő alkotta az eredeti Egri csillagok-képregényt, ez volt az első olyan nagyregény, amelyből képregény készült itthon. Fantasztikus az általa készített Toldi-trilógia is, és ő az, aki a maga karikaturista realizmusával a Rejtő-képregények terén igazán maradandót alkotott, mindenkinek az ő Piszkos Fredje vagy Szőke ciklonja jut eszébe először.

Nagyon szeretem a Füles első számában, a naptár címlapján helyet kapó csacsit, amit szintén ő rajzolt: ez teljesen más volt, mint az utána következő Csacsik, melyeket már Ruszkay György és Endrődi István terveztek. Maga Korcsmáros is sajnálta, hogy nem rajzolhatott több szamarat – dehát fontosabb feladatokat kapott.

KÉP-REGÉNY-TÖRTÉNET: A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon

A füzetnyi kötet a képregények világában nem járatos szemlélő számára hihetetlenül informatív, gazdagon illusztrált (képregénytörténeti ritkaságok mellett több mint harminc kortárs magyar művész munkáját mutatja be), érthető, világos szerkezetű és igényes, így egyszerre több funkciót is betölt. Amellett, hogy jó érzékkel az esszencia közelében maradva kivonatolja a tárlatot, tökéletes bevezetést nyújt a magyar képregény világába, és pillanatok alatt kedvet is csinál a benne való elmélyüléshez.

Az 1957-1975 közti időszak mellett a kortárs képregény virágzását is bemutatja: az utóbbi években tartalmát, formáját és terjesztési módját tekintve is kísérletező, az egyéni vizuális látásmódok és egyéni üzenetek kerülnek középpontba, a magyar képregény tehát szakított az adaptációs szemlélettel és új utakra indult. A katalógus kortársakat bemutató fejezetében többek között Sárdi Katalin kék és pink színnel külön nyomott alkotásaiból, Csepella Olivér rendkívül népszerű Nyugat + Zombik című képregényéből, Hegedűs Márton Slusszkulcs klán című graphic noveljéből, Oravecz Gergely elsősorban hangulatokat megragadó önéletrajzi képregényéből, a klasszikus magyar verseket képregénybe foglaló Életben maradnának című projektból, Felvidéki Miklós legendás Noname-történeteiből láthatunk részleteket, sőt, Gróf Balázs alkotásai révén még meta-képregényekkel is találkozhatunk.

A kiállítás katalógusa az Országos Széchényi Könyvtárban megvásárolható.

Borítókép: Garisa H. Zsolt és Varga “Zerge” Zoltán által felújított Korcsmáros-féle Rejtő-illusztráció. Forrás: kilencedik.hu