Hazai irodalom kívülről-belülről

2018.07.10. 10:14

A kultúra szintjén most egész Közép-Európát újra lehetne teremteni

A kortárs magyar irodalom az irónia és a szatíra fellegvára. Ami fájó hiány, az a kedély - mondja Haklik Norbert.

A 2006 óta Csehországban élő íróval, a Tom Hanks a vizek felett szerzőjével, Haklik Norberttel az Olvasat.hu készített interjút.

1998-tól 2006-ig többek között az Új Magyarország, a Napi Magyarország, a Heti Válasz és a Magyar Nemzet lapoknak dolgoztál. Mi volt az a pont, amikor úgy határoztál, a legjobb lesz szakítani az addig folytatott újságírói életformával és egy másik országba tenni át a székhelyed, egészen más munkaterületen vállalni állást?

A kiégésre utaló jelek már jóval hamarabb jelentkeztek, minthogy a munkahelyváltás megtörtént volna, tehát komoly dilemmaként torlódott elém a helyzetből való kiút megtalálása. Több okot is említhetnék, amiért végül úgy döntöttem, végleg hátat fordítok az újságírásnak. Például mindig tisztességesen megcsináltam a cikket, időben leadtam, de ha mondjuk harminc-negyven perc múlva véletlenül nekem szegezték a kérdést, miről írtam benne, fogalmam sem volt róla, a végére annyira nem érdekelt már az egész. Amikor az újságnál kiderült, egy multicégnél folytatom tovább, többen azzal riogattak, feladom a szabadságomat, és emiatt az összes, újságírással járó előnyt elveszítem. Én pont fordítva láttam a helyzetet: ezzel a lépéssel tettem szert arra a szabadságra, hogy például nem hívhat fel és szólíthat hadrendbe a főszerkesztő-helyettes a nap bármelyik pontján, ha úgy ítéli, felbukkant valami téma, amit csak én tudok, de adduramazonnal, megírni. Ami még fontosabb: esetemben az újságírás és a szépírás ugyanazt az agyi területet veszi igénybe. A most végzett munkám nem a szépíráshoz szükséges rekeszből veszi ki az energiát. Csehországban korlátlan szerzői szabadságot élvezek, s mellesleg nem lekicsinyelhető szempont az olvasás szabadságának a megőrzése sem. Én döntöm el, mikor és milyen könyvet veszek elő, és közben nem befolyásolja olvasói élményemet semmiféle mechanizmus, amely abból indul ki, milyen részt vállal a szerző az irodalompolitikai-közéleti csatározásokban.

Létezik átjárás a jelenlegi munkád és a szépírás között?

Nagyon is. Egy példa:

az informatikai problémák jövőbeli előfordulásának kiküszöbölésére létezik egy root cause analysis nevű módszer, és épp azon kaptam magam nemrég, hogy kritikaírás közben rendre ezt az eljárást alkalmazom.

A prózaírás szempontjából is mindenképp sikerült hasznot húznom a jelenlegi munkámból, mert rendkívül logikussá és következetessé tett.

Fotó: Facebook

Végső soron az újságírói tudás is megmaradt, nem veszett el.

Jó esetben az újságírás a tudás produktuma. Kell hozzá valamennyi készség és szakmai eszköztár, de ha csak a szakmai eszköztárral rendelkezik az illető, az kevés ahhoz, hogy a szöveg érdekes, magával ragadó legyen. Egy ideális és jól működő világban a hozott tudás, a sajátos látásmód és a tágabb összefüggések tudatos felismerése-láttatása az újságírás motorja.

Haklik Norbert

1976. január 10-én született Ózdon. 1994-1998 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kar magyar-angol szakos hallgatója volt. 1994-ben jelent meg első novellája. 1998-2001 között különböző napilapok – Napi Magyarország, Magyar Nemzet – külső munkatársa volt. 2001-től 2006-ig a Magyar Nemzet belső munkatársa. 2006 óta Brnóban él.

Művei:

A Mennybemeneteli Iroda és más történetek (1998, 2013)

Világvége Gömörlúcon – Magyar Kalendárium (2001)

Az év novellái 2002 (antológia, 2002)

Szoci áldemokraták (2003)

Big Székely Só (2006)

Egy Duna-regény anatómiája (2013)

Tom Hanks a vizek felett (2017)

Most megjelent, A Tallin-Zágráb-Bukarest tengely című köteted világirodalmi kritikákat gyűjtött egybe. Mi alapján állt össze a könyv?

Magyarországon a kultúra, és általában véve a közgondolkodás egyik legnagyobb hátulütője, hogy Trianon óta nyelvi gettóba záródott az ország. A kisebbségi nyelvek közül valamilyen szinten megmaradt a német, míg a többi nyelvi kisebbségünk az országhatáron kívül rekedt.

A határon túli magyarok nem hagyhatják figyelmen kívül az adott ország kultúráját, szokásait, sajátosságait. Nincs mese: figyelniük kell egymásra.

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt állítom: ez a gondolkodást is erősen befolyásolja. Magyarországon alaphelyzetedből adódóan nem vagy belekényszerítve abba, hogy a másiknak a helyzetébe belegondolj. Ezért is követendő példa, hogy a kultúra minden szereplője, ki-ki a maga eszközeivel, folyamatosan nyitogassa ezt a gettót. Mostani könyvemmel én is ennek a feladatnak kívántam eleget tenni.

Tapasztalatod szerint melyik nemzet irodalma áll hozzánk a legközelebb?

Gondolkodás nélkül a szlovák irodalmat említeném. Egyszer pont ugyanerről beszélgettem a Muzsikás Együttesből ismert Sipos Mihállyal egy budai kiskocsmában. Azt mondta, hogy túl a zenei motívumokon, az olyan, úgynevezett ősi gesztusok, mint egy-egy érzelem által kiváltott, automatikus reakció, a két nép esetében szintén megfeleltethetőek egymással. A magyar olvasó számára bármiféle dekódolás nélkül is teljes mértékben érthető és élvezhető a kortárs szlovák irodalom. Jelenleg különben számtalan izgalmas dolog történik az ottani irodalomban.

Alakulófélben van a szlovák irodalom, és főleg a női írók zöme vállal ebben oroszlánrészt.

A kortárs szlovák szerzők közül hadd említsek egyet: Veronika Šikulová például könyveiben gyakran nyelvi szinten is „visszaél” a magyar és szlovák nyelv keveredése-keverése által megnyíló lehetőségekkel. Ez még hagyján, mert román példákkal is előrukkolhatnék, például azzal, ahogyan a román Radu Ţuculescu helyezte kalotaszegi magyar környezetbe Öregmama történetei című regényét. A kultúra szintjén egész Közép-Európát újra lehetne teremteni, és a kortárs irodalom mintha egyre inkább felnőne ehhez a feladathoz.

Minden népnek saját gasztronómiája, minden népnek saját humora van. A kortárs magyar irodalomból ismert humor mennyire van ínyedre?

A kortárs magyar irodalom az irónia és a szatíra fellegvára. Ami fájó hiány, az a kedély. Nem különben a lengyel és a magyar humor azonos: fekete, pesszimista, a jó dolgokban is a rosszat kereső. A csehek humora messze másmilyen, azt hiszem, senki előtt nem szorul bemutatásra, elég, ha csak a Menzel-filmekre vagy Hrabal írásaira gondolunk.

Brnóból könnyebb rálátásod van a kortárs magyar irodalomra, az itteni irodalmi élet működésére? Akkora távolságból tisztábban láthatod a helyzetet, mintha nyakig benne lennél a Magyarországon folyó irodalmi játszmák és alkuk sűrűjében, nem?

Én személy szerint az irodalomban, és nem az irodalmi életben veszek részt. A többivel a kiváltságos helyzetemből adódóan nem foglalkozom. Szabad ember és szabad olvasó vagyok.

Fotó: Scolar Kiadó / Facebook

Korábban ez másképp nézett ki?

Persze, ez nem is lehet kérdés. Ma már bánom, de egyszer-egyszer talán túlzásokba is estem. Az egész mechanizmusából, a magyarországi vitakultúrából a gondolkodást hiányolom mindennél jobban. Attól még, hogy egy-egy írótársammal együtt ücsörgök a kocsmában, ő még nem lesz Homérosz, mint ahogy én sem válok egyszeriben azzá, ha meghívom őt egy sörre. Brnóban élve azt a luxust élvezhetem, hogy az irodalmat olvasom, és nem azt, ami hébe-hóba történik körülötte.

Tavaly Tom Hanks a vizek felett című novellásköteted, idén pedig a kritikaköteted látott napvilágot itthon. Ha jól sejtem, honvágyad van.

Ezt azért nem állítanám. Arról van szó, hogy mostanra gyűlt össze annyi kritika, hogy kötet formájában megjelenhessen. Jól érzem magam ott, ahol vagyok – magánemberként a brnói hegyoldalban, szerzőként meg az olvasó könyvespolcán és a folyóiratok lapjain. Egyáltalán nem zárja ki egymást a kettő.

Borítókép: Efhadez Gízá / Nullahategy

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!