Egy igazi plakátnak ütnie kell

Árendás József Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Plakát Társaság alapítója, megszámlálhatatlan filmes és színházi plakát alkotója. A művésszel az Origo készített interjút. Árendás József a hatásos művészi plakát titkát eképp foglalta össze: „Egy narratív, elmesélő plakáton lehet, akár fél óráig is elbóklászik a szemem, de egy igazi plakátnak ütnie kell. Első blikkre szóljon valamiről, egyértelműen, röviden, velősen. Ne lehessen elvenni belőle, de hozzáadni se kelljen semmit. Természetesen egy jó plakát többsíkú jelentéssel bír, lehet, hogy felfedezhetőek benne finomságok, rejtett tartalmak, vagy másodlagos jelentések – amiket a szemlélő észrevehet, ha figyelmesen megvizsgálja –, de ezek az első pillanatban még láthatatlanok, mert nem ez a plakát elsődleges funkciója. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki közérthetően beszél, de egyben gyönyörűen is fogalmaz. Mindenki érti, amit mond, miközben olyan irodalmi nyelvet használ, hogy öröm hallgatni.”

Saját gyermekkoráról szólva elmesélte, hogy rossz csontozattal született, nem alakult ki rendesen a csípője. „Soltvadkerten laktunk, onnan hozott föl édesapám Pestre '49 körül, hogy megműtsenek és diftériát kaptam, ami sokkal veszélyesebb kór, mint egy csípőműtét, naponta haltak meg benne az emberek. A Szent László Kórházban, begipszelt csípővel, reggelente én számoltam meg a halottakat. Ott kértem először papírt, ceruzát és kezdtem el nyomorék, beteg embereket rajzolni” – számolt be a kezdetekről.

A Magyar Plakát Társaság megalapításával kapcsolatban a következőket idézte fel Árendás József: „A plakát diadala és sikere a XX. században érte el a csúcspontját, ezt tudomásul kell vennünk. Ma már millió dolog helyettesíti – akár az utcán is, ahol korábban megjelent – és átvette a szerepét az internetes hirdetés, a televízió, persze elképesztően drága a bérleti hely is. Megváltoztak a viszonyok, sok kulturális intézmény nem tudta és ma sem tudja megfizetni a kihelyezést, vagy csak éppen három-négy napra, akkor meg minek? (...) A Magyar Plakát Társaságot azért alapítottuk, hogy a „plakátos szemlélet”, tehát a ránk jellemző fogalmazásmód,

a gondolat és a vizualitás egysége megmaradjon.

Ma már a plakát is bevonult a képtárakba és a kiállítóhelységekbe, az utcán a kulturális tapaszok helyét elfoglalta a banán és a leértékelt krumpli hirdetés. Ezeket én nem nevezném plakátnak.

Változik a világ, ma már természetes az, hogy

a zsebünkben ott van az okostelefon, mindenki fényképez és mégis kevés az igazán jó fotó.

A vizuális nyelv gyönyörű és széles, de nehéz tudatosan kezelni. Egy érdekes példa: amikor az autós piacon ötven évvel ezelőtt megjelent a Volkswagent (a bogárhátút) reklámozó plakát, egy hatalmas fekete felület közepén csak egy apró kis pötty volt. Mindenki nézte, hogy mi az és felismerték, hogy egy bogár! A plakát ilyen: egy kontrasztokkal teli vizuális játék, de közben csábos, színes ruhájában riszálja, mutogatja magát, mint egy utcalány. A filmeket illetően pedig: vannak ugyan art mozik és művészfilmek, amelyekhez igényesebb grafika készül, de

a kommersz amerikai filmek meg is érdemlik azt a vacak plakátot, amit kapnak.

A filmmel ellentétben a színház intimebb, közvetlenebb műfaj és úgy gondolom, hogy a színháznak még szüksége van individuálisabb plakátokra, szerte a világon. A nemzetközi seregszemléken, biennálékon komoly tekintélye van a színházi plakátnak.„

A grafikusművész alkotómunkáját vezérlő gondolatokról, ars poeticáról is vallott az interjúban. „A munkáimban szeretem például a kontrasztokat. Ha valami túl laza, akkor egy kis geometriát teszek hozzá és ez ad neki valami belső feszültséget. Fény és árnyék. Az az élet része. Ha nem volnának árnyoldalak, nem is tudnánk élvezni az örömöket. Képzelje el, lenne egy kis könyv, rá lenne írva: Az Élet, maximum száz oldalon. Nem lennének konfliktusok és mindent tudnánk előre: dög unalom lenne, Isten ments tőle! Hetven év után úgyis rájön az ember – ha küzdelmesen is –, hogy

így tökéletes minden, ahogy van.”

A magyar plakátkultúrának a nemzetközi trendekhez való viszonyáról szólva az alábbiakra hívta fel a figyelmet: „A trend egy életérzés is, én sem egy szürke öreguras öltönyben ülök maga mellett. A vizuális műfajokban, a plakát készítésének technikájában is megjelennek trendek. Nem az a lényeg, hogy klasszikusan kézzel, vagy a technológiát felhasználva számítógéppel is rajzolunk.

Ha nincs mögötte gondolat, tehetség és tudás, rajzolhat valaki akármennyit, a ceruzának kitörhet a hegye.

A főiskolán a tipográfiával is megismerkedhettünk, saját nyomdánk volt, ahol ólombetűket is szedhettünk. Ma már minden számítógép betűhalmazt is rejt. Nem kell szégyellni a betűt, a tipográfia a plakát szerves része. A tervezőgrafika a betű, szöveg és grafika, fotó együttese.”