Rudán Joe: lényegében zenei környezetszennyezés folyik

Húsz évig volt a Pokolgép frontembere, tízet a P. Mobilban énekelt, és számos rockoperából is ismerhetjük Rudán Joe énekest, aki 55. születésnapja alkalmából életműkoncertet ad a pécsi Kodály Központban, november 23-án. A Magyar Idők rockzenéről, nemzeti értékekről és a róla készülő könyvről beszélgetett az énekessel.

A pécsi Kodály Központban ad életműkoncertet november 23-án. A hasonló rendezvényeket általában Budapesten tartják.

Én „tüke”pécsi vagyok. Ez a szülővárosom, itt nőttem fel, a Kodály Központ pedig Európa egyik legjobb akusztikájú koncertterme. Önálló koncertem még nem volt ott, ezért gondoltam, hogy most eljött az ideje. Pécstől számítva az első faluban, Kozármislenyben állapodtunk meg a feleségemmel, egy családi házban. Pécsett van az összes barátom, a családom, lokálpatrióta vagyok, jól érzem magam a Mecsek lábánál.

Énekelt már a Pokolgépben, a P. Mobilban és sorolhatnám. Minden zenei korszakát feleleveníti a koncerten?

A bőség zavarával küszködöm, örökzöldek is lesznek, de például Frank Sinatra New York, New York című dalát is elénekelem, mert fiatalon játszottam olyan zenekarban, ahol az is repertoáron volt.

Az egész életművemből szemezgettem, nem hagyom ki azokat a klasszikusokat sem, amelyeket annak idején a Coda nevű zenekarommal játszottam: Led Zeppelin- és Deep Purple-dalokat.

Húsz évet töltöttem a Pokolgépben, a P. Mobilban pedig tízet, tehát ezek is kötelező darabok. És természetesen a szólólemezeimről is illik néhány dalt eljátszani. És noha akusztikus koncertnek indult, most már úgy néz ki, hogy fellép velem a szigetvári, fiatal gyerekekből álló negyvenfős Szívhúrosok együttes is a fúvós Rudán Joe Brass Band mellett.

Egyszeri alkalom lesz a pécsi koncert, vagy máshol is hallható majd?

A pécsi koncertre minden jegy elkelt, és ha jól sikerül, akkor a produkciót más városba is elvinném, már csak azért is, mert az MTVA megkeresett, hogy rögzítenék a koncertet, és kétszer 55 percben levetítenék a tévében..

Ez pedig valóban nagyszabású koncert lesz, hiszen hatvan-hetven zenész lép majd fel, köztük Kalapács József, Varga Miklós, Tóth Reni, Mr. Basary és Gál Péter is, akikkel az Atilla Fiai Társulatban játszom. De a nagykoncert főpróbájára, amelyet Szigetváron a Vigadóban tartunk 16-án, még vannak jegyek.

Hogyan lett rockénekes?

Egy középiskolai zenekarban kezdtem el énekelni, utána egy Morris nevű bandában, akikkel már inkább rockosabb dalokat játszottunk. Érettségi után a sörgyárban dolgoztam mint vegyipari gépész, akkor keresett meg a szekszárdi Szignál zenekar, hogy menjek hozzájuk énekelni, mert három nap alatt megkereshetem azt, amit a gyárban egy hét alatt gürcölök össze.

Kezdetben haboztam, mert tartottam attól, hogy elvisznek közveszélyes munkakerülésért, de végül beleegyeztem. Ők egy nyugati, óceánjáró vendéghajóra készültek kimenni, és el is mentek, csakhogy nélkülem, mert én addigra a Pokolgépben énekeltem.

Akkor keményebb, metálosabb hangra váltott.

Azért, mert a zenekar elvárása volt, hogy ordítósabb, keményebb legyen a hangom. Akkor a Codával koncerteztünk Budapesten a Rock Caféban, oda ment le a Pokolgép megmaradt legénysége, meghallgatták a koncertet, és hívtak, hogy énekeljek nekik. Az volt a feltételem, hogy folytathassam a Codát, amely egy pécsi blueskocsmában indult el azzal, hogy elénekeltem a Stairway to Heavent, majd hétről hétre egy-egy újabb dalt játszottunk el és országszerte eljártunk koncertezni.

A sok műfaj közül, amelyet kipróbált – rockopera, musical, heavy metal – melyiket érzi a leginkább magáénak?

Mindegyik műfajt szerettem, amit kipróbáltam, pontosan azért, mert mindig új kihívásnak éreztem azt, hogy kicsit másképpen kell énekelni, más zenekarokkal, másfajta hangulatú produkciókban. Legyen az akár dzsessz-szerű zene vagy akusztikus egygitáros felállás.

Nem is tudnék meglenni egy olyan zenekarban, amely mindig ugyanazt az egysíkú zenét és repertoárt játssza. Engem pusztán egyetlen zenei műfaj nem elégít ki. Addig nem akarok meghalni, amíg minden műfajt ki nem próbáltam.

Tehát ne lepődjünk meg, ha felbukkan a Bánk bánban?

Nyilván nem jutok el az operaéneklésig, mert akkor az összes többit abba kellene hagynom. Kiskorom óta szeretem a Jézus Krisztus Szupersztárt, a Hair is nagy hatással volt rám, az István, a királyról nem is beszélve. Az összes dala a mai napig etalon. Régen iskolai szalagavatókon is felléptünk, ahol P. Box-dalokat is énekeltünk, és meghívtuk az akkori tagokat is. Ma már…

Nehéz lenne. Mit gondol, a magyar rockzene mennyire van jelen a rádiókban?

Nagyon kevés rockzenét játszanak a rádiók, és kevésbé valószínű, hogy napközben nekem normális zenét halljak. Furcsa, hogy amikor Erdélybe megyek, a román Cultura rádión Foreigner akusztikus koncertet játszanak, itthon meg leginkább ezt a gépi alappal menő nyekergést-szavalást, és nem értem, hogy ez miért jó.

Lényegében zenei környezetszennyezés folyik, elgépie­sedett és primitív ritmusokkal. Zeneiparnak nevezik mindezt. De ezt sem értem, hiszen a zene egy hobbi, vagy még inkább művészet, nem ipar. Vagy van festményipar is? Esetleg szobrászipar? Minket, rockzenészeket csak egy dolog éltet, a közönség szeretete, és lehet, hogy más nem is kell.

A különféle rockoperákban – Atilla, Isten kardja, Trianon, Csaba királyfi – vállalt szerepeiből is látszik, hogy fontosak önnek a nemzeti értékek.

Nekem fontosak, de sok zenei szerkesztőnek ez nincs ínyére. Kevesen tudják, hogy létezik magyar folkopera is, a Jézus születése, amelyet 2000-ben G. Nagy Ilián barátom és ifj. Csoóri Sándor szerzett. Ezt nagyon elhallgattatták, alig reklámozták.

Az sem véletlen, hogy az Atilla Fiai Társulattal Kormorán-dalokat vagy Wass Albert-verseket éneklünk, mert úgy érzem, hogy ha már itt élünk a Kárpát-medencében, ebben a csonkán megmaradt országunkban, akkor így tudom a legjobban képviselni a magyarságot és segíteni tudok abban, hogy az itthon vagy a határon túl élő magyarok megszeressék a nemzetüket vagy a hazájukat.

Az ilyen értékek vállalását sok helyen nem nézik jó szemmel a zene világában. A legtöbbet játszott zenekarok a liberális értékrendhez köthetők.

Minket sem játszanak a rádiók, de még a nálunk sokkal régebbi és ismertebb Lord zenekart sem. Én nem verem a mellemet azért, mert magyar vagyok, de ha egyszer az vagyok, hisz itt születtem meg így érzek, akkor nem szégyellem.

Ha tehetem, minél többet járok Erdélybe vagy a Felvidékre koncertezni. Az sem véletlen, hogy amikor megkértek, hogy énekeljek a Védd meg a határt című klipben, azonnal igent mondtam, mert azért van határunk, hogy megvédjük. Azt mégsem lehet, hogy mindenféle papírok nélkül jöjjenek be az országunkba idegenek, rá­adásul a túlnyomó részük nem azért jön, mert menekült. Ez ma is fontos ügy.

Turnéról, koncertekről – gondolom – hetekig tudna mesélni. Úgy hallottam, hogy életrajzi könyv készül önről. Mikor jelenik meg?

Várhatóan tavasszal, és a könyvben benne lesz minden, ami velem történt, az egész zenei pályafutásom, jó poénokkal és izgalmas sztorikkal fűszerezve, de azon zenekarok történetei sem maradnak ki, amelyekben játszottam.

Ehhez mellékelünk egy CD-t is, amelyen még meg nem jelent hangfelvételeket teszek közzé. Jövőre pedig a Kodály Központban adott koncert DVD- és CD-változatát tervezzük kiadni, mert akusztikus lemezem még nem volt, ez lesz az első.

Elárulna egyet a sok történet közül?

A kocsilerobbanástól kezdve a színpadról való leesésig minden lesz a könyvben. De egyet elárulok. Amikor a Pokolgéppel az Adj új erőt című lemez turnéjának búcsúkoncertjét tartottuk, az azzal kezdődött, hogy kimásztam egy koporsóból és A harang értem szól című dalt énekeltem.

Egy temetkezési vállalatnál vettük a koporsót, de előtte ki akartam próbálni, és nem értették, miért. Kinek lesz, kérdezték, erre mondtam, hát nekem! A dal hosszú dobszólóval kezdődött, és amikor elérkezett a refrénhez, akkor kinyílt a koporsófedél, és azt már kinn énekeltem a színpadon. Ám az utolsó koncertkor nem nyílt ki, bennragadtam. Valahogy mégis kiszabadultam, a végén meg kiderült, hogy Pazdera Gyuri gitáros ráült a koporsóra, hogy ne tudjam kinyitni.

Borítókép: magyaridok.hu