Vendégmunkások élete elevenedik meg keserédes festményeken

Cseke Szilárd két hónap alatt megfestett új sorozatából látható kiállítás a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóhelyén. Az Amikor hazajön című tárlat az idegenbe szakadtságot, a vendégmunkáslétet járja körbe művészi eszközökkel – írja a Magyar Hírlap.

Az 1967-ben Pápán született Cseke Szilárdnak 2015-ben a zsűri egyhangú döntése alapján megadatott a lehetőség arra, hogy a Velencei Képzőművészeti Biennálén képviselje hazánkat a Fenntartható identitások című interaktív projektjével. A helyspecifikus kiállítás a rendezvény közönségének sokszínűségére is épített, és nagyon jó kritikákat kapott.

Ez a tér- és hanginstalláció mégsem feledteti velünk azt, hogy a pécsi egyetem képzőművészeti tanszékén, majd a mesteriskolában Konkoly Gyula kezei alatt formálódó Cseke Szilárd elsősorban festő, mégpedig nem is akármilyen. Kis túlzással az impresszionisták virtuozitása jellemzi, ami erőteljes színhasználatában, a szabadban játszódó jeleneteinek erős fény-árnyék viszonyaiban is tetten érhető. Ezzel a tudással fordult egy időben az erdőábrázolások felé, és ezt a tudást használja fel a most kiállított sorozatában is, amely május 5-ig a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóhelyén látható, Amikor hazajön címmel.

A festői szándéktól függetlenül, a kollekció koncepcióját figyelmen kívül hagyva is erős festői anyagot kapunk, amilyen, valljuk be, eléggé ritkán kerül elénk az utóbbi időben. S ha már szó esett a koncepcióról, Cseke Szilárd napjaink egyik témáját, a vendégmunkáslétet járja körül sajátos módon, tizennégy kisebb-nagyobb olajfestménnyel.

Ezek mellett rövid levélrészleteket helyez el egy-egy külföldre szakadt hazánkfia különös vagy éppen hétköznapi történetével, amelyek mind nagyon hitelesnek tűnnek a napjainkban hallott hasonló esetek után. Csak a legvégén figyelmeztet egy felirat, hogy fikciók, Géczi Bea szövegei. (Ő egy ügyvédi irodát erősít, de megjárta a Magyar Író Akadémiát is.)

Így találkozhatunk a 33 éves Barnabással, aki Linz környékén szereli a sífelvonókat, hogy törleszteni tudja a devizahitelét, de szabolcsi lévén nem szereti a hegyeket. Ott tart, hogy már a gyűrött takarójába is a Grossglocknert látja bele. Cseke pedig a mintás falvédővel a háttérben ezt a „hegyes-völgyes” takarót festi meg, mégpedig élénk színekkel, reggeli fényben.

Aztán itt van egy egészen más történet, Elisabethé, aki 1956-ban kötött ki Londonban a szüleivel, és pénzügyi tanácsadóként ment nyugdíjba két éve. Mindig is visszajárt Magyarországra a Man-szigetről a nagyszülők tekintélyes síremlékét gondozni, leszedni róla a borostyánt. Ezért is lett Borostyán a zöldbe borult temetőt ábrázoló festmény címe.

Vannak, akik fényképet küldtek sorsuk illusztrálására. A 48 éves Róbert Malmőben orvos, de szigligeti lévén a nyarakat a Balatonon tölti egy bérelt vitorláson. Cseke ezt a fényképen kapott hajót festi meg Két part között címmel.

A 38 éves Eriknek a történet szerint azért kellett mennie, mert nem bírja a parlagfüvet. Így általában májustól októberig egy turistahajón dolgozva a tengert járja, de nemrég a Citadelláról megnézte a tűzijátékot, ebből lett a sorozat legnagyobb méretű festménye.

A 28 éves Gabi pedig Dubajban űzi az ipart, de a legjobban egy régi holtág mellett érzi magát, amikor hazalátogathat. Itt is van lefestve, és mivel Cseke Szilárd nagy mestere a természetes vizek és az azokat körülvevő vegetáció ábrázolásának, talán ez lett a kollekció egyik legjobb darabja.

Tudjuk, a művészt már 2012-ben is megérintette a téma – innen van a Külföldre költözünk szomorú, maciját karoló kislánya. A mostani történetek azonban nem feltétlenül szomorúak, inkább változatosak, mint az élet. Sokszor még mosolyt is csalnak az arcunkra.

Borítókép: magyarhirlap.hu