Szent-e még a szöveg, vagy már blaszfémia?

„Zsoltárok másképp” címmel jelent meg a Napút folyóirat legutóbbi, 2019/10-es, karácsonyi száma.

Ahogyan maga a témameghatározás is jelöli, ebben az év végi összeállításban olykor rendhagyóbb kortársi megközelítésekkel találkozhatunk. Úgy igaz ez a címadó rovat egyes zsoltár-átirataira, amint a Tárlat-melléklet műalkotásaira vagy a „Sokunk karácsonya” elnevezésű, klasszikus és kortárs verseket, kisprózákat, emlékezéseket és népszokásokat tartalmazó összeállításra.

A zsoltár-átiratok szerkesztője, Veres Emese-Gyöngyvér bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy maga az ötlet Visky Andrástól és az Erdélyi Gyülekezet lelkészétől, Zalatnay Istvántól származott, akik a „Zsoltárok egészen másképp” elnevezésű kísérletet elindították, neves költőket kérve fel arra, hogy egy válogatott zsoltárcsokorhoz készítsenek fordításokat, utánköltéseket: a hagyományokat zárójelbe téve, az ősrégi szövegekre hagyatkozva.

Ahogy Veres Emese-Gyöngyvér mondja: „Oly sokan vagyunk, akiknek a Biblia még mindig a Károli-szövegeket jelenti, és mégis beleborzongunk egy-egy Szentírás ihlette gyönyörű szövegbe, új értelmet nyer egy-egy személyes zsoltár, kíváncsian olvassuk egy-egy átköltés, parafrázis szavait:

szent-e még a szöveg, vagy már blaszfémia; mit enged meg a költői eszköztár.”

Visky András pedig: „(…) nagyon hajlamosak vagyunk egy bibliai szöveget egy dogmatikus kinyilatkoztatásnak tekinteni, holott az egy vers volt. Holott az egy himnusz volt, a szeretet himnusza vagy az örömnek a himnusza, ha csak Pál apostolra gondolok most, akire teológusként tekintünk, mivel megalapozta a keresztény gondolkodást. Ő maga is átlép a versbe akkor, amikor szembesül az üzenetnek a kozmikus kiterjedésével, elképesztő mélységével, gazdagságával, sokszínűségével. Én azt hiszem, hogy vallási élménye valakinek vers nélkül nem

lehet.”

A Napút-összeállításban szereplő zsoltárok a 27., a 32., a 43., illetve a 88.

A fordítások/parafrázisok szerzői: Balogh Csaba, Benkő Ildikó, Fazekas István, Fekete Csaba, Kiss Judit Ágnes, Lackfi János, Mezei Balázs, Petrőczi Éva, Urbán Gyula, Vörös István.

Hogy mennyire képesek kiváltani, felébreszteni a vallási élményt, a ~kozmikus kiterjedést: abszolút az olvasó lelkialkatán, finomhangoltságán, esetleges vallási elvárásain áll; e sokszínű tolmácsolásban bizonnyal mindenki talál hozzá szóló, benne mindezeket felkeltő üzenetet.

A Tárlat-összeállításban Deim Pál festőművész szatirikus karácsonyi képeslapjaival találkozhatunk; ő maga így nyilatkozik megszületésük körülményeiről, apropóiról: „Különböző képeslapokat szedtem elő, és saját nyomataimból származó részleteket applikáltam rájuk. De a fordítottját is megcsináltam, amikor saját műveimből készült képeslapokra ragasztottam különböző „aktuális” motívumokat. (…) Az össze nem illő motívumok humorossá tették a lapokat, szatirikussá és ugyanakkor önirónikussá is. S talán éppen ez az egyik legfontosabb jellemzőjük. A humor oldószer. Nehéz helyzetekben oldja a feszültséget, ilyenkor a vesztésre álló könnyebben veszít, a győztes pedig nem akarja eltiporni ellenfelét. A humor oldja saját félelmeinket is, és segít elviselni a bajokat.”

Deim Pál művei mellett a lapszámot XVI-XVIII. századi nyomtatott énekeskönyvek zsoltárparafrázisai, valamint Eifert János felvételei díszítik.

A másik irodalmi, a „Sokunk karácsonya” című rovatot mintegy harminc szerző neve fémjelzi; az oly fiataloktól, mint Hajós Eszter: Mezey Katalinig, Zalán Tiborig, Kukorelly Endréig, Háy Jánosig. Száraz Miklós György tollából pedig a Magyarok Miasszonyáról, Szűz Máriáról gyöngéd, ünnepien finom írást olvashatunk.

A lapszámot Zsávolya Zoltán Bánki Éva: Fordított idő – regénytrilógiájáról szóló mélyreható elemzése zárja, ahol az irodalmár az írónő regényhármasát világirodalmi színvonalúnak s korszaki jelentőségűnek nevezi; így helyezve el e fantasztikus, az emberi értékekért aggódó, érzéki, intelligens időutazást korunk irodalmi panteonjában.