Gyermeknapi válogatás

2022.05.26. 13:10

Legkedvesebb meséink most ingyen elérhetőek a FILMIO-n

Dargay Attila harmadik egész estés rajzfilmjét, Az erdő kapitányát is megnézhetjük.

Macskássy Gyula teljeskörűen felújított öt rövid mesefilmje és Dargay Attila Az erdő kapitánya című rajzfilmje lesz ingyenesen elérhető csütörtöktől vasárnap estig gyermeknap alkalmából a Nemzeti Filmintézet (NFI) streaming platformján, a FILMIO-n.

Ingyen nézhető meg az idén születésének 120. évfordulóját ünneplő Macskássy Gyula Kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951) című filmje, az állami rajzfilmgyártás első önálló meseanimációja, amely diafilmen is generációk kedvence volt – olvasható a Nemzeti Filmintézet csütörtöki közleményében.

Az Erdei sportverseny (1952) című állatmese volt az első magyar rajzfilm, amelyet külföldön díjaztak, 1954-ben a Párizsi Gyermekfesztivál első díját nyerte el. A székely népmesén alapuló Két bors ökröcske (1955) az 1950-es évek magyar animációjának legszebb darabja, Ránki György játékos zenéjével. Macskássy az Egér és oroszlán (1957) és A telhetetlen méhecske (1958) című animációi reklámfilmes előzményekből építkeztek, előbbivel a magyar mézet, utóbbival a fogmosást népszerűsítették.

A gyermeknapi válogatásban szerepel még Dargay Attila harmadik egész estés filmje, Az erdő kapitánya (1987) is, melynek hőse egy nyugdíjazás előtt álló nyomozó kutya, aki élete utolsó nagy bevetésére készül, hogy megmentse a Kerek Erdőt. A rajzfilmmé szelídített bűnügyi vígjáték a környezetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet.

Macskássy Gyula (1912-1971) rajzfilmrendező születésének 120. évfordulója alkalmából az NFI Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságai az év folyamán az alkotó teljes életművét felújítják. Mint írják, a gyermekeknek szóló korai filmjei teljeskörű felújítása már befejeződött, gyermeknap alkalmából ezekből láthat most a közönség öt örökzöld mesefilmet kiváló minőségben.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!