2023.11.03. 13:15
Három alkotó nyerte el idén a Nemzet Művésze díjat
Lantos István zongoraművész, orgonaművész, Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista és Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész vehette át idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.
A Nemzet Művésze díj idei három kitüntetettje, Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, Lantos István zongoraművész, orgonaművész és Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista és a két díjátadó, Csák János kulturális és innovációs miniszter és Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia leköszönő elnöke a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító díj átadása alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen 2023. november 3-án
Forrás: MTI
Fotó: Balogh Zoltán
Csák János kulturális és innovációs miniszter a díjak ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: a magyarok azért képesek náluk erősebb nemzetek is között fennmaradni, mert erős hagyományokkal rendelkeznek. A hagyomány nem teremtődik, hanem öröklődik, nemzedékek során át - emlékeztetett, hozzátéve: ennek alapja az Isten, család, haza hármassága, emellett pedig az individuális és alkotmányos szabadság.
![LANTOS István; CSÁK János; VASHEGYI György](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/11/nM_Ow7qeWs5Uu42Lb0Jt5K_BEOc7T7fL_XI1XNopZdE/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA4YzIxNGI4YzkwNjQ2ZWM4OGFlODU2ZDQ5NDc0YmE4.jpg)
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI
Figyelmeztetett azonban, mindez még mindig nem elég szervezőerő nélkül, ezért fontosak azok az intézmények, amelyek generációkon átívelve képesek tovább vinni a hagyományt, az intézmények élén pedig fontos a vezetők személye. A miniszter ezért bírálta, hogy az MMA legutóbbi közgyűlésén Vashegyi György leköszönő elnököt nem kérték fel tiszteletbeli elnöknek. Csák János igazságtalanságnak nevezte, hogy a közgyűlés úgy döntött, még csak szavazásra sem bocsátja a tiszteletbeli elnök megválasztását. Azt mondta, ezzel "egy hagyomány szűnik meg, hiszen az eddigi leköszönő elnökök mind tiszteletbeli elnökök lettek. Ez szerintem igazságtalanság". Hozzátette, "ahhoz, hogy fenntartsuk a világunkat, meg kell becsülnünk az intézményeinket és meg kell becsülnünk a vezetőinket".
Csák János kiemelte: a magyar állam minden erejével támogatja a magyar kultúrát, minden más európai országnál többet költ rá GDP-arányosan.
A Nemzet Művésze testület, ez a hetven ember alkotásain, odaadásán, a tanítványok nevelésében megtestesíti mindazt, ami ideálisnak tekinthető - közölte, hozzáfűzve: három olyan, nagy művész veheti át az elismerést "aki nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az emberiségnek tud közölni valamit".
![CSÁK János; VASHEGYI György; SAJDIK Ferenc](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/11/_WmW6Lr3RqqPUHTUlPSfjUkD27eAHTcAEnnjDlUdhJg/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0NDhjMzUyZTNlYjQzYzk5ZDc2NmUyMjBmODQwYzlk.jpg)
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI
Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke felidézte: a Magyar Művészeti Akadémia tíz éve azért kezdeményezte az Országgyűlésben a díj megalapítását, hogy létrehozza a magyar művészet és kultúra legrangosabb társaságát kimagasló teljesítményt nyújtó művészei számára a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén.
Lantos István zongora- és orgonaművészi, valamint zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.
Sajdik Ferencet grafikusi és karikaturista életműve elismeréseként választotta a nemzet művészének a díj bizottsága.
Selmeczi György kimagasló zeneszerzői, karmesteri és előadóművészi munkássága elismeréseként kapta meg a díjat.
![SELMECZI György; CSÁK János; VASHEGYI György](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/11/6Qxy7QecTih4x3zZ-ocg_01BN5zmTDLUXcAA2wiwpnY/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2NmM2OGE0ZjY4YTRmZmE5OWE3YjBmNzU1NjUxODBk.jpg)
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI
A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja.
A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét - táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét - betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti.
Az elismerést, amelyet először 2014-ben ítéltek oda, minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének november 5-i évfordulójához kapcsolódóan adják át.