Csaknem hatszáz alkotás érkezett

2 órája

Szepesi Kornél nyerte a PesText irodalmi pályázatát

Szepesi Kornél nyerte el az idén a PesText híd hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját Tanulmány az anemofil virágokról című alkotásával.

MW

Szepesi Kornél, a pályázat nyertese

Forrás: PesText Facebook-oldala

Rekordmennyiségű, csaknem hatszáz alkotás érkezett be ebben az évben a PesText nyílt, magyar nyelvű szépirodalmi pályázatára, amely a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ), valamint a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület támogatásával valósult meg - közölték hétfőn a kiírás szervezői az MTI-vel.

Szepesi Kornél 1988-ban született Szegeden. A Fiatal Írók Szövetségének tagja, szövegei többek között az Alföld, a Tiszatáj, a Kalligram, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, valamint a párizsi La Femelle du Requin irodalmi folyóiratokban jelentek meg.

A pályázatokat előzsűrizték, ezt követően került a legjobb tizenkét pályamű a Margócsy István irodalomtörténész, Elekes Dóra író, szerkesztő és Szöllősi Mátyás író, fotóriporter alkotta zsűri elé.

A szakmai díjazott és a közönségdíj nyertese fejenként 300 ezer forintot kap, valamint mindkét írást közzéteszik angol fordításban a Petőfi Kulturális Ügynökség kiadásában megjelenő The Continental Literary Magazine-ban, és magyarul a fesztivál funzinjában. A V4-es országok illusztrációit és szövegeit közreadó ZIN bemutatója pedig a szeptemberi PesText Fesztiválon lesz.

A tizenegy döntős mű a Szifonline.hu oldalon olvasható, a közönségdíjra július 24. és augusztus 20. között várják a szavazatokat.

A szerzők fellépési lehetőséget kapnak a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztiválon, amelyet hatodik alkalommal szerveznek meg szeptember 26. és 28. között.

A fesztivál programjai között a felolvasások és beszélgetések mellett, szakmai workshopok, koncertek, kiállítások is várják a látogatókat.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában