itt az idő, tovább kell lépni

2017.10.16. 13:31

Az Eb-szereplés a célja a friss ralibajnoknak

Jövőre már nem itthon, hanem nemzetközi mezőnyben szeretné megmérettetni magát a Herczig Norbert, Bacigal Igor páros, amely a hétvégén – az utolsó futam eredményétől függetlenül – megnyerte a rali országos bajnokságot.

„Nagyon nagy fába szeretnénk vágni a fejszénket, a támogatóinkkal tárgyalunk erről már egy pár éve, és azt gondolom, hogy talán most vagyunk hozzá a legközelebb, hogy kilépjünk a nemzetközi porondra és megpróbáljuk a rali Európa-bajnokságon megmérettetni magunkat” – mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn Herczig Norbert.

Hozzátette: egyelőre folynak a tárgyalások, nem is állnak rosszul, és december elejéig „ki kell derülnie”, tudnak-e indulni az Eb-n vagy maradnak a hazai bajnokságban.

A Skoda Fabia R5-öt vezető Herczig kiemelte a mögöttük álló stáb professzionalizmusát, és elárulta, az Eger-ralin, az ob utolsó, november eleji futamán el sem indulnak.

„Élünk a szabályok adta lehetőséggel, megpróbálunk már a 2018-as idényre koncentrálni, úgyhogy mi ki fogjuk hagyni azt a versenyt” – fogalmazott.

A kettős a Mecsek-rali megnyerésével biztosította be az ob-elsőséget, ezzel Herczig már négyszeres, társa pedig háromszoros bajnok.

„Csendesebb ünneplés volt. Úgy mentünk erre a versenyre, hogy nem számoltuk ki igazán, milyen helyezés kell ahhoz, hogy meglegyen esetleg itt, a Mecsek-ralin az abszolút bajnoki cím” – mondta, hozzátéve, hogy az utolsó beérkezőt is meg kellett várni, így „senki nem készült arra, hogy a Széchenyi téren pezsgőzni kelljen”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában