kajak-kenu

2017.10.05. 16:35

Vad Ninetta örökös bajnoki címet kapott

Az idén ötödik világbajnoki címét begyűjtő Vad Ninetta neve ünnepélyes keretek között felkerült a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) székházában található márványtáblára, az év felfedezettjeinek járó Kolonics-díjat pedig két fiatal kenus, Slihoczki Ádám és Szőke Attila kapta csütörtökön.

Vad Ninetta, a Vasas SC 28 éves kajakosa a női négyes tagjaként nyert vb-aranyérmet Racicében, és ezzel ő lett a sportág 52. örökös bajnoka. Az MKKSZ 2001 óta tartja számon az örökös bajnokokat, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem vagy öt vb-győzelem szükséges.

„Egy örökös bajnokot nem kell méltatni, annyit azonban mindenképpen szeretnék elmondani, hogy Ninetta igazi csapatember, ezt minden vb-n, amelyen elindult, bizonyította” – mondta az ünnepeltről Hüttner Csaba szövetségi kapitány, aki hozzátette: Vad Ninetta jó teljesítményére mindig lehet számítani, amikor például kvótát kellett szerezni a riói olimpiára, akkor is teljesítette a feladatot, bár később aztán nem ő indulhatott.

A két, egyformán 18 esztendős kenus, Slikoczky (Dunaferr) és Szőke (Lágymányos) idén minden versenyt megnyert, amelyen elindult. Számukra az elismeréseket Csabai Edvin, a Kolonics Alapítvány elnöke adta át. A Kolonics-díjat hagyományosan azok a fiatalok kapják, akik a 2008-ban elhunyt olimpiai bajnok kenus méltó követőivé válhatnak.

Az MKKSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján a sportág szakmai vezetői értékelték a 2017-es esztendőt, és Doma Gergő szakmai igazgató, Hüttner Csaba felnőtt, valamint Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány is egyetértett abban, hogy a sportág jó évet zárt, és jó úton halad. Mindhármuknak ez volt az első éve a tisztségében.

„A magyar kajak-kenu a világ tetején van, ennek megfelelően nagyok az elvárások, de remélem, ezeknek idén meg tudtunk felelni. Köszönöm mindenkinek, aki részese volt a sikereknek, köztük a támogatóinknak is” – mondta Doma Gergő, aki kérdésre válaszolva beszélt a másik olimpiai szakág, a szlalom magyarországi helyzetéről is.

Hüttner Csaba kiemelte, hogy a plovdivi Európa-bajnokság minden idők egyik legeredményesebbje volt magyar szempontból (10 arany, 3 ezüst, 3 bronz), valamint a racicei vb-n is a magyar csapat nyerte az összetett pontversenyt (5-3-2).

„Ez mutatja a válogatottunk erejét. Ráadásul az idei sikereket úgy értük el, hogy bizonyos fokú generációváltás történt, sok olyan fiatal versenyző került a felnőttek közé, aki Tokióban, majd Párizsban meghatározó tagja lehet az együttesnek” – mondta a szövetségi kapitány. Kifejtette, szerinte sikerült egy négy lábon (férfi és női kajak, férfi és női kenu) álló válogatottat felépíteni, és azon lesznek, hogy a fiatalok teljesítménye állandósuljon. Több fronton ugyanakkor ki kell javítani a hibákat, de úgy véli: a 2020-as olimpián mind a négy szakág éremeséllyel száll majd harcba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában