Kríziskezelő egység

2017.11.10. 14:46

A Fradi kitart a szurkolókkal kötött megállapodás mellett

A klub szerint bevált a megállapodás, amelyet Kubatov Gábor klubelnök kötött a visszatérő szurkolókkal, akiknek vezetőivel együttműködve azonosítják a szombati rendbontás tetteseit. A kríziskezelő egység viszont visszatér a B-szektorok alá.

A sajtótájékoztatón Volly György, a Ferencváros sajtófőnöke felolvasta a klubhoz beérkezett 59 kérdést, amelyet a a múlt szombati szurkolói rendbontást követően kapott a Fradi, majd választ is kaptak a sajtó munkatársai Nyíri Zoltántól, az FTC operatív igazgatójától.

Amint arról az nso.hu is beszámolt, az újságírók megnézhették a klub kamerás felvételeit, amelyből kiderül, hogy szervezett támadás történt a szünetben. Körülbelül 30-40, többnyire fekete ruhát viselő, arcukat eltakaró szurkolók a B1-szektorból kifelé menve a büfénél rátámadtak néhány ferencvárosi szurkolóra.

A korábbi vezérszurkoló, a szürke ruhás, késelő férfi volt az első számú célpont.

A Fradi operatív igazgatója közölte, hogy nem rúgják fel a korábbi megállapodást a visszatérő szurkolókkal, azonban innentől kezdve alaposabb átvizsgálásra lehet számítani a Groupama Aréna bejáratánál.

Az eljárás nem válik szigorúbbá, egyszerűen csak az eddig megszokott biztonsági ellenőrzés lesz a stadionban. Korábban a kríziskezelő egységet kivonták a B-szektorok alól. Ez az egység ezután visszatér oda.

A rendőrség eddig 11 embert azonosított, köztük kilenc olyan személyt, aki a Debrecen elleni bajnokin tért vissza. Az ő szurkolói kártyájukat felfüggesztette a klub, nem látogathatják a Ferencváros mérkőzéseit. A jövőben – ahogy az az elmúlt három és fél évben működött – a B-szektorok mögé visszatér a kríziskezelő egység.

A klub mindenki felelősségét vizsgálja, így a biztonsági szervezetét is, viszont megjegyezték:

nem könnyű a biztonsági szakemberek dolga, akiknek a kést kellett volna megtalálniuk, hiszen az akár egy bankkártya méretű eszköz is lehet, amelyet össze is lehet hajtani.

A klub szerint összességében azonban bevált a megállapodás, amelyet Kubatov Gábor klubelnök kötött a visszatérő szurkolókkal, akiknek vezetőivel együttműködve azonosítják a tetteseket.

A sajtótájékoztatón utaltak arra is MLSZ döntése egyelőre nem jogerős a szektorbezárásokkal kapcsolatban. Ha visszakéri a jegy árát valaki, akinek oda szól a jegye a következő három hazai meccsre, visszakapja, cserélni is tudja, viszont B-típusú szurkolói kártyával az ezen kívüli szektorok nem látogathatók a megegyezés értelmében.

Az MLSZ első fokú döntése alapján az Üllői út felőli kapu mögötti szektorok lesznek zárva a soron következő három hazai meccsen (Videoton, Honvéd, Balmazújváros).

Mint ismert, a szombati találkozót – amelyet az FTC 2–1-re megnyert a Debrecen ellen – csaknem húszezer néző előtt rendezték meg, miután három és fél év elteltével megállapodtak egymással a Ferencváros vezetői, illetve a vénaszkenneres regisztráció miatt sztrájkoló kemény mag tagjai, akik most először léptek be a 2014 nyarán átadott Groupama Arénába.

A meccs szünetében a hazai nézők között súlyos rendbontás történt, amikor a szurkolók egy csoportja összeverekedett egymással. Három személy megsérült, őket kórházba szállították. A sérülésokozással kapcsolatban megállapítható volt, hogy két szurkoló sérülését a stadion területére bekerült késsel okozták.

A rendőrség közlése szerint két szurkolót már őrizetbe vettek, rájuk elektronikus nyomkövető is kerülhet. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, akár négy és fél éves börtönbüntetést is kaphatnak a balhézók. A Ferencváros hétfőn adott ki először közleményt, majd csütörtökön is, míg az MLSZ hárommillió forintos pénzbüntetést, valamint szektorbezárást szabott ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában