Teniszcsillag

2018.05.26. 10:11

Fucsovics edzője szerint minden adott a győzelemhez

34 év után újra van magyar döntős tenisz ATP-versenyen: Fucsovics Márton ugyanis bejutott a genfi férfi salakpályás tenisztorna fináléjába. Edzője, Sávolt Attila a döntőbeli esélyekről is nyilatkozott.

Fucsovics az elődöntőben szetthátrányból fordítva, 2:6, 6:4, 6:1-re legyőzte a hatodik helyen kiemelt amerikai Steve Johnsont. A szombat délután 15.30-kor kezdődő döntőben a német Peter Gojowczyk lesz az ellenfele. A két mérkőzéssel kapcsolatban Sávolt Attila edző nyilatkozott az Origónak.

Szerinte a Johnson elleni meccsen a nehezebb kezdet után Fucsovics megtalálta a megoldást Johnson játékára, már nem okozott gondot neki a súlyos pörgetés, belement hosszú labdamenetekbe, és jól jött ki belőlük.

„Már a meccs előtt mondtam Marcinak, hogy ha döntő szett lesz, akkor ki fog jönni, hogy Johnson csütörtökön öt szettet teniszezett. Ráadásul a harmadik játszmában Marci a szívemet melengető játékot produkált, fantasztikus volt, jó döntéseket hozott”

- összegezte Sávolt Attila.

A szakember szerint a döntőt is behúzhatja Fucsovics. „Fontos, hogy friss legyen. A genfi egy gyors salak, ahol tudni kell reagálni, jól kell mozogni. Fontos lesz a szerva is, az első adogatás.

Marcinak megvan a játéka és a taktikája is a győzelemhez.

Ismerik egymást Gojowczykkal, Challengereken mérkőztek már. A 28 éves német tapasztaltabb, nyert már ATP-versenyt és az idén is játszott már döntőt, de szerintem nem ez fog dönteni.”

Borítókép: Fucsovics Márton, miután szettet nyert Steve Johnson ellen.

Forrás: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában