Benu Kupa

2018.07.03. 15:11

Az Eb-kerettel szerepel a magyar válogatott

Az Európa-bajnokságra utazó kerettel szerepel a magyar férfi vízilabda-válogatott csütörtöktől szombatig a Benu Kupa felkészülési tornán a Margitszigeten.

Budapest, 2018. július 3. Manhercz Krisztián (k) a férfi vízilabda-válogatott edzésén a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2018. július 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Balogh Zoltán

Märcz Tamás szövetségi kapitány a keddi sajtótájékoztatón elmondta, a 13-as névsorban egyetlen változás van a világliga szuperdöntőben szerepelt csapathoz képest: kapusposzton Kardos Gergely helyett Vogel Somára számít.

„Ez a felkészülésünk egyik legfontosabb állomása, ahol jó ellenfelekkel találkozunk, ugyanakkor, mivel ketten is tengerentúliak, bátran gyakorolhatunk”

- fogalmazott a világbajnoki ezüstérmes magyar csapat szövetségi kapitánya.

Märcz Tamás kiemelte, 48 óra alatt fognak lejátszani három mérkőzést, ami jó erőfelmérő lesz együttesének.

A közelgő Európa-bajnoksággal kapcsolatban azt mondta, nyolc-kilenc csapat is eséllyel pályázik a dobogóra, de a magyar válogatottnak nem az a célja, hogy az 5-8. helyekért küzdjön.

„Szeretnénk minden mérkőzést megnyerni, és persze minél jobb helyen zárni az Eb-t.

Fiatalabb, előremutató csapatunk van, amelynek végső célja a tokiói olimpia, de így sem félünk senkitől”

- tette hozzá Märcz.

A játékosok részéről Vámos Márton azt mondta, jelenleg 85-90 százalékos állapotban vannak, de ez így másfél-két héttel a kontinensviadal kezdete előtt megfelelő.

„Jó a hangulat a csapatban, és nem titok, hogy az Eb-n az olaszok elleni mérkőzésre készülünk elsősorban” – utalt a balkezes játékos arra, hogy első barcelonai összecsapását a gyengébb játékerőt képviselő Georgiával játssza majd a nemzeti csapat.

„Szeretnénk megnyerni a Benu Kupát, na meg visszavágni az amerikaiaknak, akiktől kikaptunk múlt héten Duisburgban” – nyilatkozta Vámos.

A Magyar Vízilabda Szövetség részéről Hesz Máté főtitkár kiemelte, ezeken a hazai rendezésű válogatott tornákon mindig egymásra találnak a csapat és a szurkolók, ezért bízik benne, hogy minél többen kilátogatnak a háromnapos eseményre.

„Jobb idő is lesz hozzá, mint múlt héten” – utalt arra, hogy az előző hétvégi, női válogatott felkészülési tornán nem fogadta kegyeibe az időjárás a kilátogató drukkereket.

A Benu Kupán – amely az utolsó felkészülési állomás a barcelonai Eb előtt – sorrendben Románia, az Egyesült Államok, valamint Ausztrália legjobbjaival mérkőzik a magyar válogatott.

A tornára – melyet a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában rendeznek – a napijegyek 1490, a háromnapos bérletek 3490 forintba kerülnek.

A Benu Kupára és az Európa-bajnokságra készülő magyar csapat:

Nagy Viktor, Vogel Soma – kapusok

Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Jansik Dávid, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Zalánki Gergő – mezőnyjátékosok

A torna programja:

csütörtök:

Ausztrália-Egyesült Államok 16.45

Magyarország-Románia 18.15

péntek:

Ausztrália-Románia 16.45

Magyarország-Egyesült Államok 18.15

szombat:

Románia-Egyesült Államok 9.45

Magyarország-Ausztrália 11.15

Borítókép: Manhercz Krisztián (k) a férfi vízilabda-válogatott edzésén a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2018. július 3-án.

MTI Fotó / Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában