gyűlnek az érmek

2018.10.09. 16:49

Sikeres a hazai utánpótlás-nevelés

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint az egymásra épülő szakmai és támogatási programokból álló hazai utánpótlás-nevelési rendszer rendkívül sikeres, és ezt jól mutatja, hogy a nyári időszak végéig a korosztályos magyar sportolók 118 érmet szereztek – nemcsak az utánpótlás korosztályban, hanem a felnőtt Európa-, és világbajnokságokon is.

Az államtitkár, aki a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpia helyszínén tartózkodik, telefonon azt mondta az MTI-nek, hogy „a magyar utánpótlás sikerpályán van”, és az idei nyár végéig megszerzett 43 arany-, 34 ezüst-, és 41 bronzérem mellé a magyar versenyzők Argentínában gyarapíthatják tovább a medálok számát.

„Külön szeretném kiemelni azt, hogy az utánpótláskorú sportolóink egyre eredményesebben vesznek részt a felnőtt versenyeken.

Elég, ha a torna, vagy az úszó Eb-re gondolunk, miközben a női junior kézilabda-válogatottunk világbajnok lett, vívóink a kadet és junior vb-ken kettő arany és öt bronzérmet nyertek, a fiatal úszók 12 arannyal minden idők legjobb magyar eredményét érték el a junior úszó Eb-n, és ötször álltak a dobogón a junior nyíltvízi vb-n is” – nyilatkozta Szabó Tünde. Hozzátette, öttusában, birkózásban, sportlövészetben, cselgáncsban és kajak-kenuban szintén „nagyszerű eredményeket” értek el a magyar fiatalok, ráadásul a Duna Arénában junior műúszó vb-t, Debrecenben pedig junior kézilabda vb-t rendeztek.

„Ezek az eredmények biztató jövőt ígérnek, és azt mutatják a kormány számára, számunkra, hogy jó úton indultunk el, és folytatnunk kell azt a stratégiai építkezést, amelynek mentén a hazai utánpótlás-nevelést felépítettük”

- jelentette ki az államtitkár.

Szabó Tünde kiemelte: a legfőbb cél a továbbiakban is az, hogy a tehetséges gyermekek számára az ország minden pontján adott legyen az edzéslehetőség biztonságos, jól felszerelt létesítményben és kvalifikált edzők segítségével. Hangsúlyozta, hogy a sportot mindenhol elérhetővé kell tenni a gyermekeknek, ez ugyanis népegészségügyi szempontból alapvető, egyben az utánpótlásbázis szélesítésének is a leghatékonyabb eszköze.

„A tehetségek kiválasztását és gondozását is segíti az utánpótlás-nevelési stratégiánk, amelynek keretében

hatéves kortól egészen 23 éves korig támogatjuk mind anyagilag, mind szakmailag a gyermekek, fiatalok sportpályafutását”

- mondta az államtitkár, kiemelve a sportiskolai, a Sport XXI., és a 20 sportágat felölelő Héraklész programokat, valamint a Magyar Sportcsillagok ösztöndíjat.

Szabó Tünde jelezte, hogy jelenleg is dolgoznak a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok, más szóval az akadémia rendszer működtetésén, amely lakóhelytől és anyagi helyzettől függetlenül magasabb szintre tudná emelni az utánpótlás-nevelést.

„Ezek a szakmai műhelyek a kiválasztástól az olimpiai felkészülésig, magas szintű szakmai felügyelet és irányítás alatt, korszerű, biztonságos infrastrukturális környezetben segítik a fiatal sportolókat, a fizikai edzéseken túl mentális felkészüléssel is, és alkalmazzák a sport- illetve táplálkozástudomány legfrissebb, akár hazai eredményeit” – fogalmazott az államtitkár.

Szabó Tünde kiemelte, a tavaly bevezetett Utánpótlás Edző Program fontosságát, amelynek célja egy olyan edzői életpálya biztosítása, amellyel az utánpótlásban dolgozó szakemberek a pályán és Magyarországon tarthatók.

„A korosztályos sporttal kapcsolatban megkerülhetetlen a szakemberek, edzők elhivatott munkája, az értük létrehozott program kiemelt jelentőségét pedig az is mutatja, hogy a tavalyi támogatási keretet 2018-ban 10 százalékkal növeltük” – jelentette ki az államtitkár.

Szabó Tünde azt mondta, az idén 2,434 milliárd forint állt rendelkezésre az utánpótlás-nevelési feladatokra, ez pedig csaknem 5 százalékkal több, mint 2017-ben. Hozzátette, hogy jövőre a sportágazatra összességében a 2010-es összeg több mint háromszorosát, utánpótlás-nevelési feladatokra pedig csaknem kétszeresét fordítja majd a kormány. Kitért rá, hogy az idei évben 17 hazai rendezésű kiemelt utánpótlás sportesemény szerepel a naptárban, amelyeket 147 millió forint értékben támogat az Emmi sportért felelős szakállamtitkársága.

A vasárnap elkezdődött Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpián a magyarok már öt aranyérmet nyertek: az úszó Milák Kristóf 200 és 400 méter gyorson győzött, Berecz Blanka 200 méter pillangón csapott elsőként a célba, de a dobogó legfelső fokára állhatott fel a kardozó Rabb Krisztián és a cselgáncsozó Özbas Szofi is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában