sosem feledjük

2019.01.25. 18:10

Már 15 éve nincs köztünk Fehér Miklós

2004. január 25-én, tragikus hirtelenséggel hunyt el a Benfica magyar támadója.

A magyar labdarúgás XXI. századi történelmének egyik legtragikusabb emlékű napja január 25.: tizenöt évvel ezelőtt, 2004-ben ezen a napon játszották a Vitória de Guimaraes–Benfica portugál bajnokit, amelyen a 60. percben csereként pályára lépő Fehér Miklós összeesett, és többszöri újraélesztés után a kórházban az életét vesztette – emlékezik meg róla a Nemzeti Sport.

Az akkor már a Benficában szereplő Fehér a szakadó esőben megrendezett találkozón nem teljesen egészségesen vállalta a játékot, náthával küzdött már egy ideje, ezért csereként kapott lehetőséget José Antonio Camachótól.

A Benfica akkori edzőjének a bizalmat a hajrában kiosztott gólpasszal hálálta meg. A középkezdés után nem sokkal nem engedett elvégezni egy bedobást, amiért Olegário Benquerenca játékvezetőtől sárga lapot kapott. Néhány másodperccel később egy hamiskás félmosoly és haja hátrasimítása után megállt, térdeire támaszkodott, majd tehetetlenül a földre rogyott. Azonnal látni lehetett, hogy nagy a baj, s már a pályán megpróbálták újraéleszteni – ekkor még sikerrel, ahogy később a mentőben is. A guimaraesi kórházban azonban a harmadik szívleállást követően már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Fehér Miklós megdöbbentő halála Portugáliában mély megrendülést váltott ki, a győri temetésre a Benfica komplett vezetősége, kerete elutazott, és utolsó klubja rendszeresen felkeresi a játékos végső nyughelyét. Nemcsak a Benfica őrzi és ápolja az emlékét, Portugália sem felejtette el a magyar labdarúgót. A tragédia évfordulója kapcsán egy portugál tv-műsorba hívták meg Fehér húgát, Orsolyát, ő képviseli a családot az emlékműsorban.

Fehér Miklós 25-ször szerepelt a magyar válogatottban, s összesen 7 gólt szerzett, ebből hármat 2000-ben, a Litvánia ellen 6–1-re megnyert kaunasi vb-selejtezőn.

A Benfica két nappal a halála után visszavonultatta Fehér Miklós 29-es számú mezét, a szurkolók szobrot állítottak neki, Győrben utánpótlás-nevelő akadémiát neveztek el a 24 éves korában elhunyt labdarúgóról.

A tragédia 15. évfordulóján a csatár nevelőegyesülete, a Győri ETO szervezett megemlékezést Fehér Miklós győri sírjánál. Ezen a klub alkalmazottai, játékosai, a nevét viselő akadémia hallgatói, szimpatizánsok, sportbarátok vettek részt.

Fehér Miklós idén július 20-án lenne 40 éves.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában